Tag Archive for: közgyűlés

A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet a szervezet elnökének javaslatára, az elnökség döntése értelmében 2023. június 17-én közgyűlést tart hibrid (személyes és online Zoom-konferencia) formában, közép-európai idő szerint 14:00 órától. A közgyűlésen szervezetünk jelenlegi tagjai, valamint a tagság iránt érdeklődők vehetnek részt. A közgyűlésen való részvétel regisztrációköteles, regisztrálni jelen űrlap kitöltésével lehetséges.

Az űrlapon van lehetőség a betöltendő pozícióra (elnök, alelnök, elnökségi tag) történő jelentkezésre, valamint napirendi pontokkal kapcsolatos javaslatokra.

2023. május 19–21. között Vajdaság egyik legszebb városa, Szabadka adott otthont a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) 40. rendes közgyűlésének. A Népkör Magyar Művelődési Központban megrendezett közgyűlésen – 2021 után újra – tisztújításra is sor került. Házigazdaként a Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) vállalta a társzervezési feladatokat, amelyet ezúton is köszönünk nekik.

A közgyűlés résztvevőit Nagy-Vargha Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár asszony, valamint Saláta Ugrai Zoltán a MIK 2010–2012. közötti elnöke köszöntötte.

A közgyűlés napirendi pontjait az elnöki beszámoló, a régiós beszámolók, a tisztújítás, az alapszabály módosítása, és a záró nyilatkozat elfogadása alkották, melyet a szavazóképes közgyűlés egyhangúan elfogadott.

A kárpátaljai régiót szervezetünk alelnöke Bence Norbert, valamint a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet tagjai: Daniló Petra és Matola Tímea képviselték személyesen. Online csatlakozott a közgyűléshez a KMKSZ Ifjúsági Szervezetétől Dobsa István, a Szent Márton Egyesülettől Megyesi Csaba, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségétől pedig Gál Máté. A kárpátaljai tagszervezetek a közgyűlés előtt újabb 2 évre Bence Norbertet választották meg régió elnöknek, melyet a közgyűlés résztvevői egységesen támogattak.

A napirendi pontok legfontosabb része a tisztújítás volt, hiszen Veres Márton elnöki mandátuma lejárt. Márton beszámolt az eddigi tevékenységéről, a MIK elért eredményeiről, melyet a résztvevők egyhangúan elfogadtak. A Felügyelő Bizottság visszajelzése alapján az elnöki pozícióra a felvidéki származású Edmár Attila nyújtotta be jelentkezését. Attila elnöki beszámolójában külön kitért Kárpátaljára, hiszen egy olyan programot kíván megvalósítani, amely segítséget nyújt a kárpátaljai tagszervezetek működésében a háborús helyzet alatt. A közgyűlés egyhangú bizalmat szavazott az új elnöknek, aki 2025 májusáig tevékenykedhet a MIK elnökeként. Az új elnök felterjesztette Horváth Rékát és Turi Ádámot, a MIK alelnökeinek, melyet a közgyűlés szintén támogatott.

A közgyűlés során a régió elnökök mandátumát is megújították vagy új képviselőt választottak helyettük. Kárpátalja (Bence Norbert), Erdély (Horváth Réka), Burgenland (Somogyi Attila), Bánság és Regát (Andacs Zsolt Levente) régiókban nem történt változás, a többi régióban új elnököt választottak. Az elkövetkezendő két évben Magyarországot Turi Ádám (korábban Veres Márton), Felvidéket Edmár Attila (korábban Fóthy Noémi), Vajdaságot Bognár Emese (korábban Búcsú Ákos), Muravidéket Bogar Patrik (korábban Ftičar Ines) fogja képviselni.

A tisztújítás után a közgyűlés résztvevői elfogadták az alapszabály módosítást, valamint a záró nyilatkozatot. A záró nyilatkozatban a Kárpátaljára vonatkozó bekezdés a következő:

Elítéljük a Munkácsi Kistérségben zajló magyarellenes atrocitásokat, mindenekelőtt azt, hogy a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatóját a bíróság elsőfokú döntése ellenére jogtalanul és indokolatlanul eltávolították tisztségéből, fél éven belül másodszor is. Támogatásunkról biztosítjuk a kárpátaljai magyarságot, amely a háború okozta nehéz helyzetben is helytáll.

A közgyűlés hivatalos része után meglátogattuk a helyi zsinagógát, valamint egy rövid városnézéssel is megleptek bennünket a szervezők. A programok élőben is bizonyították, hogy Szabadka egy csodálatos város, amely nem csak történelemben, hanem látnivalókban is gazdag.

A rendezvényt a Tavaszi VIFÓ Bállal zártuk, ahol élő zenében, táncmulatságban, baráti társalgásokban és kapcsolatépítésben nem volt hiány.

Köszönjük a szervezőknek a színvonalas rendezvényt, sok sikert és jó munkát kívánunk az újonnan megválasztott elnöknek és régió elnököknek.

A MIK soron következő közgyűlését Magyarországon, Komáromban tartja.

Képek: MIK, Matola Tímea

A Momentum Doctorandus 2022. május 20-án online közgyűlést tartott. A közgyűlésen a szervezet tagjai vehettek részt, valamint a tagság iránt érdeklődő kutatók és doktori képzésben résztvevő hallgatók. A részvétel regisztrációköteles volt, amely során a regisztráltak e-mail címére került kiküldésre a Zoom-konferencia meghívója. Az űrlapon lehetőség volt az aktív tagok számára, hogy javaslatokat tegyenek az ülés napirendi pontjaival kapcsolatban, valamint nyilatkozzanak jelenlegi tisztségük megtartásáról.

Az online közgyűlést Fazekas Andrea, az MD elnöke vezette, a titkári feladatokat Kovály Katalin, az MD tiszteletbeli elnöke látta el. A formális feladatokon túl a közgyűlés napirendi pontjai közé az elnöki és az alelnöki beszámolók elfogadása tartozott.

Fazekas Andrea az elnöki beszámolójában bemutatta a szervezet elmúlt egy évének munkáját. Kiemelte, hogy bár nem könnyű időszakot tudhatunk magunk mögött – elég csak a koronavírus miatti járványügyi korlátozásokra, vagy a február óta tartó háborúra  gondolni – mindezek ellenére a szervezet sikeres évet zárhat.

A Momentum Doctorandus 2021-ben ünnepelte  fennállásának a 10 éves jubileumát, amely alkalomból egy kiadvány született és két találkozó került megrendezésre: 2021 júniusában Balatonföldváron és 2021 decemberében Makkosjánosiban. Továbbá a beszámolóban bemutatásra kerültek a Doctorandus-esték, a Sciencia Denique-vel közös IQool podcastok, a KMDFKSZ-szel közösen szervezett V. Kárpátaljai Nyári Egyetem, a 10. Felvételi tájékoztató és annak honlapja, az MTA Domus kiadvány-támogatási pályázata révén elkészült Terítéken a tudomány. Természettudományt mindenkinek! című tudományos kötet, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságával és a külhoni doktoranduszszervezetekkel közösen megrendezésre kerülő Karrieriránytű – Galaxis útikalauz fiatal kutatóknak c. konferencia, a megújult Kárpátaljai Tudományos Adatbank, valamint a Kárpátaljai Szövetséggel való adománygyűjtés. Szó esett arról is, hogy a szervezet az elmúlt egy évben milyen jelentős együttműködési- és szakmai sikereket ért el: az MD a Nemzeti Tehetség Program keretében, Bonis Bona kiváló tehetséggondozó szervezet kategóriájában kapott elismerést, amely díjat 2021 szeptemberében adta át Novák Katalin, az akkor még családokért felelős miniszter. Az MD részt vett a Kárpát-medencei konferenciákon, fesztiválokon, találkozókon, együttműködött a Kárpát-medencei magyar tudományos és ifjúsági szervezetekkel.

Az alelnöki beszámolóban Bence Norbert, az MD alelnöke elmondta milyen projektekben és rendezvények lebonyolításában vett részt, illetve  részletesen bemutatta a Kárpátaljai Tudományos Adatbankot: a 2014-ben indított adatbank honlapja az idő múlásával elavulttá vált, így a szervezet tagjai elhatározták, korszerűsítik, új arculattal felhasználóbaráttá alakítják át. Az adatbank a karpataljaiadatbank.com címen érhető el.

Az MD 2021-2023-as időszakának elnöksége:

Fazekas Andrea – elnök, Bence Norbert – alelnök, Benedek Viktória – alelnök, Bakó Krisztina – elnökségi tag, Linc Annamária – elnökségi tag, Kopasz Vivien Meláni – elnökségi tag.

A szervezet továbbra is folytatni kívánja az aktív munkát a már megszokott csapattal és remélik legalább olyan sikeres időszak áll előttük, mint amilyet maguk mögött tudhatnak.

 

A közgyűlés az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának jóvoltából került megrendezésre.

 

momentum doctorandus

A Momentum Doctorandus 2021. május 14-én online tisztújító közgyűlést tartott. A közgyűlésen a szervezet tagjai vehettek részt, valamint a tagság iránt érdeklődő kutatók és doktori képzésben résztvevő hallgatók. A részvétel regisztrációköteles volt, amely során a regisztráltak e-mail címére került kiküldésre a Zoom-konferencia meghívója.
Szintén az űrlapon volt lehetőség az aktív tagok számára, hogy javaslatokat tegyenek az ülés napirendi pontjaival kapcsolatban, valamint jelöltessék magukat a különböző tisztségekre.

Az online közgyűlést Kosztur András, az MD leköszönő elnöke vezette, a titkári feladatokat Kovály Katalin, az MD tiszteletbeli elnöke látta el. A formális feladatokon túl a közgyűlés napirendi pontjai közé a leköszönő elnök beszámolójának elfogadása, valamint a tisztújítás tartozott.

Kosztur András elnöki beszámolójában elmondta, hogy az elmúlt 4 évben milyen programokat sikerült megvalósítania a szervezetnek, s többek között arról is beszámolt, hogy a pandémiás helyzet hogyan alakította át a szervezet programjait. Bemutatásra kerültek az MD csapatépítő hétvégéi és közgyűlései, a Felvételi tájékoztató kiadvány 9. száma és annak debütáló honlapja a felvetelizz.com, a korábbi személyes és a jelenlegi online Doctorandus-estek emlékezetes pillanatai, az MTA Domus kiadvány-támogatási pályázata révén elkészült Kutatás a Föld körül. Kárpátaljai fiatal magyar kutatók a nagyvilágban c. kötet, s nem utolsó sorban a szervezet tehetséggondozó programjai. Szó volt arról is, hogy a szervezet az elmúlt négy évben milyen jelentős együttműködési- és szakmai sikereket ért el, amelyek közül a KMDFKSZ-el való közös munkálatok nagy sikert eredményeztek. Többek között a IV. Kárpátaljai Nyári Egyetem közös megszervezése, valamint a Scientia Denique megújuló szakmai csapatának megalakulása. Mindezek után Kosztur András megköszönte a jelenlévőknek az eddigi munkálatokat és átadta a stafétát eddigi alelnökének – Fazekas Andreának. A Momentum Doctorandus új elnöke bemutatkozása után megköszönte a leköszönő elnökkel való közös munkát és kiemelte, hogy a jövőben is szeretné tovább vinni az új elnökséggel az MD jó hírét. Andrea már az egyetemi diákéveitől kezdve aktív tevékenységet folytat a társadalmi és közösségi értékek ápolásában, így nem is volt kérdéses, hogy ő az, aki az elkövetkezendő 2 évben méltóképpen képviselheti a szervezetet új elnökségével együtt.

A közgyűlés továbbra is támogatta Bence Norbert első alelnöki pozícióját, aki az elnökségi munkájának 1,5 éves tevékenységéről számolt be. Benedek Viktóriát a szervezet második alelnökének választották, az elnökség tagjaivá Bakó Krisztinát, Linc Annamáriát és Kopasz Vivien Melánit választották.

A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet újult erővel lát neki az elkövetkezendő két évnek.

Az MD 2021-2023-as időszakának elnöksége:

Fazekas Andrea – elnök, Bence Norbert – alelnök, Benedek Viktória – alelnök, Bakó Krisztina – elnökségi tag, Linc Annamária – elnökségi tag, Kopasz Vivien Meláni – elnökségi tag.

Sok sikert kívánunk az MD új elnökségének!

A közgyűlés az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának jóvoltából került megrendezésre.

momentum doctorandus

A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet a szervezet elnökének javaslatára, az elnökség döntése értelmében 2021. május 14-én tisztújító közgyűlést tart Zoom-konferencia formájában, közép-európai idő szerint 18:00-tól. A közgyűlésen szervezetünk jelenlegi tagjai, valamint a tagság iránt érdeklődők vehetnek részt. A közgyűlésen való részvétel regisztrációköteles, regisztrálni ide kattintva egy űrlap kitöltésével lehetséges.

Az űrlapon van lehetőség a betöltendő pozíciókra (elnök, alelnök, elnökségi tag) történő jelentkezésre, valamint napirendi pontokkal kapcsolatos javaslatokra.