Megjelent a Terítéken a tudomány! című kötetünk

A Momentum Doctorandus 2020 tavaszán felkerült a Magyar Tudományos Akadémia határon túli kutatóműhelyei közé, így lehetőségünk nyílt arra, hogy a Domus konferencia- és kiadványtámogatási programjának segítségével megjelentessünk a Kutatás a Föld körül. Kárpátaljai fiatal magyar kutatók a nagyvilágban című tanulmánykötetet, amelyben olyan kárpátaljai magyar kutatók írásait közöltük, akik a közelmúltban vagy jelenleg legalább féléves szakmai kutatómunkában, vagy gyakorlaton vettek részt Ukrajna és Magyarország határain kívül nívós kutatóhelyeken, szerte a világban.

Az idei évben újra éltünk a Domus programjának a lehetőségével, így készülhetett el a Terítéken a tudomány. Természettudományt mindenkinek! című tudományos kötet. Kiadványunk célja, hogy bemutassuk a természettudományok területén kutató fiatal magyar kárpátaljaiak munkáját, ilyen módon segítve a földrajzi és tudományterületi távolságok áthidalását és a kárpátaljai magyar tudományosságon belüli kommunikációt. A kötet szerzői olyan tudományos igényességű tanulmányokat közölnek, amelyek bemutatják kutatási területüket, mindemellett pedig inspirációval is szolgálnak a fiatalabb, egyetemi tanulmányaikat jelenleg folytató leendő kutatók, valamint doktoranduszok számára.

A kötet ide kattintva szabadon letölthető.