Tag Archive for: Momentum Doctorandus

Az MTA Domus Collegium Hungaricum központjában 2023. december 1-jén megrendezett „Minden, amit tudni akartál az MTMT-ről” elnevezésű Doctorandus-est egy igazi élmény volt mindazok számára, akik többet szerettek volna megtudni a Magyar Tudományos Művek Tárának kulisszatitkaival, illetve használatával kapcsolatban. A rendezvényünk célja ezúttal az volt, hogy a résztvevők Bilicsi Erikának, az MTA Könyvtár és Információs Központ Szakinformatikai Osztályának osztályvezetőjének vezetésével magabiztossá váljanak a rendszer használatában.

Megtudhattuk, hogy az MTMT platformjának működését – amely lehetővé teszi a kutatók számára, hogy rögzítsék és megosszák publikációikat – tizenöt szakképzett és lelkes kollégájával segíti. Az előadó vezetésével tanulmányozhattuk a felhasználói profil létrehozásától a tudományos művek felvitelének legapróbb nüánszáig az elsőre bonyolultnak tűnő folyamatot. S hogy miért fontos mindezt megtennünk? Így vehetjük ki részünket a tudományos közösség átláthatóságának növelésében. Felhívta előadónk a figyelmet arra is, mennyire fontos, hogy a kutatók figyelmet fordítsanak profiljuk és adataik frissítésére, hiszen ezen oldal hivatásának tekinti a tudás azonosítását, megosztását és megőrzését. Az előadás és az azt követő kötetlen beszélgetés folyamán is kérdéseket tehettek fel a résztvevők, mellyel az még interaktívabbá vált.

Elérhetővé tesszük az előadást azok számára is, akik nem tudtak részt venni a rendezvényen, itt tölthető le.

Köszönjük mindazoknak, akik részt vettek a budapesti Doctorandus-estünkön akár személyes, akár online formában és hozzászólásaikkal, kérdéseikkel tartalmasabbá tették azt.  Köszönettel tartozunk emellett előadónknak, a szervezőknek és a támogatóinknak.

Rendezvényünk a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságával közös szervezésben valósulhatott meg.

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a mai Doctorandus-estünkre, amelyre ezúttal Budapesten kerül sor. A rendezvényen az MTMT adatbázisa, annak működési modellje lesz a fő téma. A rendezvényünk az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságával közösen szervezésben valósul meg. 

Előadónk:
Bilicsi Erika, osztályvezető, Szakinformatikai Osztály MTA Könyvtár és Információs Központ

Időpont: 2023. december 1. 17.00 (k.-e.i.sz.)

Helyszín: MTA Domus ‘Collegium Hungaricum’ (1146 Budapest, Abonyi u. 10.)

Az előadáson online részvételt is biztosítunk (ZOOM platform) azok számára, akiknek nincs lehetőségük a személyes részvételre.
Belépési információ:

Join Zoom Meeting

https://us02web.zoom.us/j/84167115684?pwd=ZXo3ZlVlZXhDZU1IMWJzZU9uS2hwdz09

Meeting ID: 841 6711 5684

Passcode: 870775

Ajánlott böngésző: Google Chrome.

Böngészőből való bejelentkezés esetén, kérjük, a teljes nevét adja meg (vezetéknév, utónév).

Üdvözlettel,

a MD csapata

2023. június 26-án került sor a Momentum Doctorandus soron következő tudományos estjére, amelynek ez alkalommal Beregszász adott otthont. Az est szervezőinek célja volt a kárpátaljai doktoranduszok számára biztosítani a találkozás és eszmecsere lehetőségét, illetve két ismeretterjesztő-tudományos előadással felhívni a figyelmet az ország lakosságának meghatározó szerepére a jelenlegi nehéz helyzetben.

Az est megnyitóján dr. Kovály Katalin, a Momentum Doctorandus tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta a közösség megtartó erejének, illetve az emberi sorsok kutatásának és megértésének fontosságát. Ehhez a témakörhöz, továbbá az elmúlt év háborús eseményeihez kapcsolódott az est két előadása, illetve az ezt követő kötetlen gondolatcsere.

A rendezvény első előadását dr. Pallay Katalin és dr. Molnár D. István, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársai tartották „Az orosz–ukrán háború menekültjei a Beregszászi járásban: háttér, kihívások, jövőtervek” címmel. Kutatásukat a Kárpátalján tartózkodó ideiglenes áttelepültek körében végezve rávilágítottak a  lakosság ezen részének elmúlt évben szerzett tapasztalataira, illetve a Kárpátalján végbemenő demográfiai változásokra.

Ezt követően dr. Kovály Katalin és dr. Erőss Ágnes, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, Földrajztudományi Intézet munkatársainak kutatása került ismertetésre, melynek fő célja a kárpátaljai nők elmúlt évben szerzett tapasztalatainak megismerése volt. Az est résztvevői betekintést nyerhettek abba, hogyan is éli meg a társadalom ezen csoportja a kihívásokkal teli háborús időszak mindennapjait, illetve hogyan alkalmazkodnak a feladatkörök bővüléséhez és milyen megküzdési stratégiákat választanak a családi egység megtartása érdekében.

Ezek után az előadók és a hallgatóság kötetlen beszélgetése bontakozott ki, amely lehetőséget biztosított az esetlegesen felmerülő kérdések megvitatására, illetve egymás nézeteinek megismerésére is.

Ezúton is köszönjük szépen az előadóknak az informatív és gondolatébresztő előadásokat, a jelenlévőknek pedig, hogy részt vettek a rendezvényünkön!

Az est a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósulhatott meg.

Fotók: Momentum Doctorandus

A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet a szervezet elnökének javaslatára, az elnökség döntése értelmében 2023. június 17-én közgyűlést tart hibrid (személyes és online Zoom-konferencia) formában, közép-európai idő szerint 14:00 órától. A közgyűlésen szervezetünk jelenlegi tagjai, valamint a tagság iránt érdeklődők vehetnek részt. A közgyűlésen való részvétel regisztrációköteles, regisztrálni jelen űrlap kitöltésével lehetséges.

Az űrlapon van lehetőség a betöltendő pozícióra (elnök, alelnök, elnökségi tag) történő jelentkezésre, valamint napirendi pontokkal kapcsolatos javaslatokra.

2023. március 24-én került megrendezésre a Momentum Doctorandus hagyományos programja – a budapesti Doctorandus-est. A rendezvény során a Terítéken a tudomány – Társadalomtudományt mindenkinek! c. legújabb kötetünk bemutatójára került sor az MTA Domus Café keretein belül az MTA Domus Collegium Hungaricum központjában.

A kötet a tudománynépszerűsítő kiadványsorozatunk részeként jelent meg a Domus konferencia- és kiadványtámogatási programjának segítségével, amelyben fiatal magyar kárpátaljai társadalomkutatók munkáját mutatjuk be, ilyen módon segítve a földrajzi és tudományterületi távolságok áthidalását és a kárpátaljai magyar tudományosságon belüli kommunikációt. A kötet szerzői ezúttal is olyan tudományos igényességű tanulmányokat közölnek, amelyek bemutatják kutatási területüket, mindemellett pedig inspirációval is szolgálnak a fiatalabb, egyetemi tanulmányaikat jelenleg folytató leendő kutatók, valamint doktoranduszok számára.
A kötetbemutatón a szerzők közül Ferenc Viktória nyelvész, szociolingvista (a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója), Kovály Katalin geográfus (a CSFK Földrajztudományi Intézetének tudományos munkatársa) és Nagy Gabriella geográfus (PhD hallgató, Pécsi Tudományegyetem, TTK Földtudományok Doktori Iskola) vettek részt, a beszélgetés moderátora pedig Ráti Emese online szerkesztő, újságíró volt. A szerzők meséltek tudományos pályájukról, kutatási témájukról, annak szépségeiről és nehézségeiről, személyes tapasztalataikról. A rendezvényen szép számmal vettek részt régi és új szervezeti tagok, partnerszervezetek képviselői és az esemény iránt érdeklődök is, ezért a kötetbemutató után a Doctorandus-est kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

Terveink szerint a tudományokat népszerűsítő kötetsorozatunk a jövőben kiegészül a bölcsészettudományok területén kutató fiatal magyar kárpátaljaiak munkáját bemutató kiadvánnyal is.

Ezúton is köszönetet szeretnénk mondani a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy támogatták kiadványunk megjelenését!

Külön köszönet illeti a szerzőket, hiszen kiváló tanulmányaikkal hozzájárultak a kiadvány megvalósulásához!

A Doctorandus-est a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg.

A Momentum Doctorandus 2020 tavaszán felkerült a Magyar Tudományos Akadémia határon túli kutatóműhelyei közé, így lehetőségünk nyílt arra, hogy a Domus konferencia- és kiadványtámogatási programjának segítségével megjelentessünk a Kutatás a Föld körül. Kárpátaljai fiatal magyar kutatók a nagyvilágban című tanulmánykötetet, amelyben olyan kárpátaljai magyar kutatók írásait közöltük, akik a közelmúltban vagy jelenleg legalább féléves szakmai kutatómunkában, vagy gyakorlaton vettek részt Ukrajna és Magyarország határain kívül nívós kutatóhelyeken, szerte a világban.

A kötet megjelenése után döntöttük el, hogy egy tudománynépszerűsítő kiadványsorozatba kezdünk, tudományterületeként mutatva be a fiatal magyar kárpátaljai kutatók munkáját, ilyen módon segítve a földrajzi és tudományterületi távolságok áthidalását és a kárpátaljai magyar tudományosságon belüli kommunikációt. Ennek érdekében ismét éltünk az MTA Domus programjának a lehetőségével, s készítettük el 2021-ben a Terítéken a tudomány. Természettudományt mindenkinek! című kötetet, idén pedig  a Terítéken a tudomány. Társadalomtudományt mindenkinek! kötetünk látott napvilágot. A kötet szerzői ezúttal is olyan tudományos igényességű tanulmányokat közölnek, amelyek bemutatják kutatási területüket, mindemellett pedig inspirációval is szolgálnak a fiatalabb, egyetemi tanulmányaikat jelenleg folytató leendő kutatók, valamint doktoranduszok számára.

A kötet ide kattintva szabadon letölthető.

A Rákóczi Szövetség első alkalommal szervezte meg közéleti táborát. Az eseményt a magyar fiatalok egyik meghatározó találkozási helyén Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban június 23-26 között tartották meg. A rendezvény fővédnöke Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter volt. Megvalósulását a Miniszterelnökség és a MOL Nyrt. tette lehetővé.

A Szabadegyetem csütörtöki megnyitóján Gulyás Gergely, Hernádi Zsolt a MOL elnök-vezérigazgatója, valamint Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte a Kárpát-medence területéről érkező résztvevőket.

Péntek délelőtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke  tartott előadást a „Válságok évtizede, Magyarország és a nagyvilág” címmel. A délután folyamán Focikupát rendeztek, mellyel párhuzamosan Hernádi Zsolt tartott előadást „Ki fizet a végén? Energiaellátási kérdések Közép-Európában” címen, valamint azt követően kerekasztal beszélgetés folyt, a magyar-román gazdasági kapcsolatok kihívásairól  Antal Lóránt, Hargita megye szenátora, Csepeti Ádám, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára és Gyerkó László, a Romániai Versenytanács alelnöke részvételével. A napot a Sauska pincészet borkóstolójával,  a BLAHALUISIANA együttes koncertjével, majd cigányzenével és táncházzal zártuk.

A szombati nap sem szűkölködött a programokban. A reggeli után Zumba órával indíthattuk a napot. Ezt követően egy újabb kerekasztal beszélgetés keretében Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Vidnyányszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, és Brenzovics László, a KMKSZ elnöke osztotta meg gondolatait a „Kárpátok bércein innen: a kárpátaljai magyarság jelene és jövője” címen megtartott diskurzus során. A délutáni órákban Szentkirályi Alexandra, a hazai kommunikációért  és az országmárka kialakításáért felelős kormánybiztos tartott motivációs előadást „Van mire büszkének lennünk! A magyar nemzetkép a 21. században” címmel. Végül,  Lajos Tamás, filmproducer és Káel Csaba, kormánybiztos a „Magyar történelmi filmek és az identitás” közötti kapcsolatról osztották meg gondolataikat. A nap hátralévő részén filmvetítésre került sor, majd HONEYBEAST koncerttel, végül pedig táncházzal zárult.

A Szabadegyetem szervezői nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a szakmai és közéleti diskurzusok mellett a rendezvényre érkező részvevőknek lehetőségük legyen a szórakozásra és kikapcsolódásra is. Külön öröm, hogy a rendezvényen megszervezett Focikupán a kárpátaljai csapat vihette haza a fődíjat.

Szervezetünk köszönettel tartozik Csáky Csongornak, a Rákóczi Szövetség elnökének, valamint a szervezőknek, akik az emlékezetes programok mellett biztosították a meghívottaknak a Kárpát-medence területéről, s így Kárpátaljáról is a rendezvény helyszínére való eljutást.

Reméljük, jövőre újra találkozunk!

Fotó: Rákóczi Szövetség

A Momentum Doctorandus 2020 tavaszán felkerült a Magyar Tudományos Akadémia határon túli kutatóműhelyei közé, így lehetőségünk nyílt arra, hogy a Domus konferencia- és kiadványtámogatási programjának segítségével tanulmányköteteteket jelentessünk meg. Így jelenhetett meg tavaly a Kutatás a Föld körül. Kárpátaljai fiatal magyar kutatók a nagyvilágban című kötetünk, idén pedig a Terítéken a tudomány. Természettudományt mindenkinek! című tudományos kötetünk. Jelen kiadvány célja, hogy bemutassuk a természettudományok területén kutató fiatal magyar kárpátaljaiak munkáját, ilyen módon segítve a földrajzi és tudományterületi távolságok áthidalását és a kárpátaljai magyar tudományosságon belüli kommunikációt. A kötet szerzői olyan tudományos igényességű tanulmányokat közölnek, amelyek bemutatják kutatási területüket, mindemellett pedig inspirációval is szolgálnak a fiatalabb, egyetemi tanulmányaikat jelenleg folytató leendő kutatók, valamint doktoranduszok számára.

 

A Természettudományt mindenkinek! c. kötetünk bemutatására 2022. május 20-án került sor. Mivel a jelenlegi helyzet sajnos nem engedi meg a szabad határátkelést, ezért online került sor a rendezvényre. A stúdióban Fazekas Andrea, az MD elnöke és a kötet szerkesztője beszélgetett a szerzőkkel, a helyszínen jelen volt Szanyi István, online pedig csatlakozott a beszélgetéshez dr. Jevcsák Szintia, dr. Hadnagy István és dr. Kolozsvári István. A szerzők meséltek tudományos pályájuk kezdetéről, kutatási témájukról, annak szépségeiről és nehézségeiről, eddigi legnagyobb sikereikről. A kötettel nem titkolt célunk a természettudományok népszerűsítése is, ezért olyan tanácsok és javaslatok is elhangzottak, miért válassza egy pályakezdő az élő és élettelen természet tanulmányozásával foglalkozó tudományágak egyikét. A bemutató itt nézhető vissza.

Terveink szerint a tudományokat népszerűsítő kötetsorozatunk a jövőben kiegészül a társadalom- és bölcsészettudományok területén kutató fiatal magyar kárpátaljaiak munkáját bemutató kiadványokkal is.

Ezúton is köszönetet szeretnénk mondani a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy támogatták kiadványunk megjelenését!

Külön köszönet illeti a szerzőket, hiszen kiváló tanulmányaikkal hozzájárultak a kiadvány megvalósulásához!

A kötetbemutató az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg.

A Momentum Doctorandus 2022. május 20-án online közgyűlést tartott. A közgyűlésen a szervezet tagjai vehettek részt, valamint a tagság iránt érdeklődő kutatók és doktori képzésben résztvevő hallgatók. A részvétel regisztrációköteles volt, amely során a regisztráltak e-mail címére került kiküldésre a Zoom-konferencia meghívója. Az űrlapon lehetőség volt az aktív tagok számára, hogy javaslatokat tegyenek az ülés napirendi pontjaival kapcsolatban, valamint nyilatkozzanak jelenlegi tisztségük megtartásáról.

Az online közgyűlést Fazekas Andrea, az MD elnöke vezette, a titkári feladatokat Kovály Katalin, az MD tiszteletbeli elnöke látta el. A formális feladatokon túl a közgyűlés napirendi pontjai közé az elnöki és az alelnöki beszámolók elfogadása tartozott.

Fazekas Andrea az elnöki beszámolójában bemutatta a szervezet elmúlt egy évének munkáját. Kiemelte, hogy bár nem könnyű időszakot tudhatunk magunk mögött – elég csak a koronavírus miatti járványügyi korlátozásokra, vagy a február óta tartó háborúra  gondolni – mindezek ellenére a szervezet sikeres évet zárhat.

A Momentum Doctorandus 2021-ben ünnepelte  fennállásának a 10 éves jubileumát, amely alkalomból egy kiadvány született és két találkozó került megrendezésre: 2021 júniusában Balatonföldváron és 2021 decemberében Makkosjánosiban. Továbbá a beszámolóban bemutatásra kerültek a Doctorandus-esték, a Sciencia Denique-vel közös IQool podcastok, a KMDFKSZ-szel közösen szervezett V. Kárpátaljai Nyári Egyetem, a 10. Felvételi tájékoztató és annak honlapja, az MTA Domus kiadvány-támogatási pályázata révén elkészült Terítéken a tudomány. Természettudományt mindenkinek! című tudományos kötet, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságával és a külhoni doktoranduszszervezetekkel közösen megrendezésre kerülő Karrieriránytű – Galaxis útikalauz fiatal kutatóknak c. konferencia, a megújult Kárpátaljai Tudományos Adatbank, valamint a Kárpátaljai Szövetséggel való adománygyűjtés. Szó esett arról is, hogy a szervezet az elmúlt egy évben milyen jelentős együttműködési- és szakmai sikereket ért el: az MD a Nemzeti Tehetség Program keretében, Bonis Bona kiváló tehetséggondozó szervezet kategóriájában kapott elismerést, amely díjat 2021 szeptemberében adta át Novák Katalin, az akkor még családokért felelős miniszter. Az MD részt vett a Kárpát-medencei konferenciákon, fesztiválokon, találkozókon, együttműködött a Kárpát-medencei magyar tudományos és ifjúsági szervezetekkel.

Az alelnöki beszámolóban Bence Norbert, az MD alelnöke elmondta milyen projektekben és rendezvények lebonyolításában vett részt, illetve  részletesen bemutatta a Kárpátaljai Tudományos Adatbankot: a 2014-ben indított adatbank honlapja az idő múlásával elavulttá vált, így a szervezet tagjai elhatározták, korszerűsítik, új arculattal felhasználóbaráttá alakítják át. Az adatbank a karpataljaiadatbank.com címen érhető el.

Az MD 2021-2023-as időszakának elnöksége:

Fazekas Andrea – elnök, Bence Norbert – alelnök, Benedek Viktória – alelnök, Bakó Krisztina – elnökségi tag, Linc Annamária – elnökségi tag, Kopasz Vivien Meláni – elnökségi tag.

A szervezet továbbra is folytatni kívánja az aktív munkát a már megszokott csapattal és remélik legalább olyan sikeres időszak áll előttük, mint amilyet maguk mögött tudhatnak.

 

A közgyűlés az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának jóvoltából került megrendezésre.

 

Karrieriránytű – Galaxis útikalauz fiatal kutatóknak címmel szervezett háromnapos konferenciát Budapesten 2021. december 1–3. között a Magyar Tudományos Akadémia Határon Túli Magyarok Titkársága (MTA HTMT) a külhoni doktoranduszszervezetekkel, a TéKa Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulásával (TéKa), a kárpátaljai doktoranduszok szervezetével, a Momentum Doctorandusszal (MD), a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetségével (RODOSZ), a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetével (VMDOK) a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozata keretében.

A Domus ‘Collegium Hungaricum’ épületében zajló program december 1-én, szerdán este 18 órakor a határon túli doktoranduszszervezetek bemutatkozójával vette kezdetét a Sience Café keretein belül. A TéKát Bajcsi Ildikó és Bencze Dávid, a RODOSZ-t Biró Árpád Levente, az MD-t Fazekas Andrea, a VMDOK-ot pedig Novák Anikó és Ördögh Tibor képviselte a beszélgetésen. Morvai Tünde, az MTA HTMT osztályvezetője a doktoranduszszervezetek tevékenységét áttekintő megnyitó beszédében kiemelte, hogy a rendezvény apropójául a szervezetek jubileumai szolgálnak, tíz évvel ezelőtt jött létre a TéKa és a Momentum Doctorandus, valamint ebben az évben alakult újjá a 2001-ben létrehozott vajdasági szervezet.

Csütörtökön délelőtt Kocsis Károly, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozta, hogy őt elsősorban a szorgalom, a kitartás és a hazaszeretet segítette életútja során. A megnyitó után Demeter Márton, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense tartott érdekfeszítő vitaindító előadást saját karriertörténetéből kiindulva. Meggyőződése, hogy a doktoranduszoknak igen korán tudatos döntést kell hozniuk arra vonatkozóan, magyarországi vagy nemzetközi karriert szeretnének, ugyanis a két út divergens. Ebben sokat segíthet, ha olyan szerepmodelleket keresünk, amelyek oda vezetnek, ahová mi szeretnénk eljutni.

Ezt követően került sor a Tudomány – Kommunikáció – Karrier című panelbeszélgetésre, melynek moderátora Kohus Zsolt, a Semmelweis Egyetem Innovációs Központja Technológiatranszfer és Üzletfejlesztési Csoportjának vezetője volt. A beszélgetésben részt vett Bajcsi Ildikó, a TéKa elnöke és a Clio Intézet kutatója, Kovály Katalin, a Momentum Doctorandus tiszteletbeli elnöke, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóintézet kutatója, Novák Anikó, a VMDOK elnöke és az Újvidéki Egyetem tanára, Pató Viktória Lilla, a Doktoranduszok Országos Szövetsége elnökségi tagja és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktorandusza, Reéb Zsófia, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatója, biológiatanár, Rusu Szidónia, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem szociológus doktorandusza, Turányi Tatjána, a Scientia Denique főszerkesztője, Vita Emese, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem szociológus doktorandusza, valamint a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa. Többek között szó esett a kutatások célközönségének meghatározásáról, a hatások és a hasznosulás mérhetőségéről, a kutatói lét jellemzőiről, a tudományterületi különbségekről és a tudománynépszerűsítés, a tudománykommunikáció fontosságáról.

 

A tanácskozás délutáni szekciójában a fiatal kutatók előadásai kerültek a középpontba. Katona Gábor, az újvidéki Gyógyszerészeti Kar tanársegédje arról tartott magával ragadó előadást, hogyan tudta megvalósítani két, elsőre egymással ellentétesnek tűnő álmát, a színészet és a tudomány iránti rajongását a gyógyszerészet terén. Linc Annamária, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Földtudományi Doktori Iskolájának hallgatója a határon átnyúló együttműködési kapcsolatok földrajzi vonatkozásait Magyarország és Ukrajna példájával szemléltette. Kocsis Lóránt Zsombor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktorandusza arról értekezett, hogyan helyezkedik el Székelyföld a globális gazdasági mechanizmusokban. Szanyi István, az ELTE TTK Fizikai Intézetének doktorandusza a nagy energiájú proton-(anti)proton ütközésekről beszélt. Rusu Szidónia, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem szociológus doktorandusza az erdélyi magyar középiskolások körében tapasztalható digitális egyenőtlenségek feltérképezésére törekedett. André Ferenc, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem doktorandusza a műfordítás nehézségeit mutatta be Nichita Stănescu lírájának magyarra átültetésével szemléltetve. Mitruly Árpád, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem doktorandusza is fordításelméleti kérdéseket járt körül, a két magyar Ulysses-fordítást vetette össze. Tömösközi Ferenc, a Selye János Egyetem adjunktusa saját karrierútjáról és egyháztörténeti kutatásairól beszélt nagyon élvezetesen. Bödők Gergely, a Clio Intézet társ-ügyvezetője Erőszaktörténelem – Rendszerváltások és politikai erőszak 1918–1920-ban címmel tartott előadást. Hajdo Noémi, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem doktorandusza a kiskamaszok olvasási attitűdjének változásaira irányította figyelmet. Demeter László, az Ökológiai Kutatóközpont kutatója lebilincselő előadása, mely A Pannon-régió kocsányos tölgyeseinek dinamikájától az erdők és mocsarak legeltetésének hatásain keresztül a spontán erdők keletkezéséig címet viselte, a fiatal kutató témaválasztásának motivációit és kényszereit világította meg.

December 3-án délelőtt Domus 25 címmel zártkörű műhelybeszélgetés zajlott a doktoranduszszervezetek képviselőinek és a Domus-ösztöndíjat legtöbbször elnyert kutatók részvételével, hogy közös gondolkodás révén a jövőre 25. évébe lépő ösztöndíjprogram minél jobban alkalmazkodhasson a kutatói igényekhez.

A rendezvényt a világhálón élőben is követni lehetett, a programok visszanézhetőek az alábbi linkeken:

  1. december 1.: https://fb.watch/9H8ojTUZEb/
  2. december 2., délelőtt: https://fb.watch/9H8mc0fnd9/
  3. december 2., délután: https://fb.watch/9H8pHCmTYc/