Kedves Tagjaink!

Az elmúlt évek példáját követve 2025 tavaszán is csapatépítő MD hétvégét szervezünk, amelynek keretében az éves közgyűlés is lebonyolításra kerülne. Ez alkalommal különleges eseményt szeretnénk szervezni: az MD csapatban körbe futná a Balatont! Mindösszesen egy 211 km-es körről van szó, ami csapatban gyerekjáték 😊

A 2025-ös Ultrabalton időpontja: 2025. április 25-27. Rajt és célba érkezés helye: Balatonfüred.

Terveink szerint Balatonfüreden lenne a szállásunk, illetve maga a csapatépítőnk bázisa. A rendezvényen nemcsak futók vehetnek részt majd a rendezvényen, hanem lelkes támogatóink is, akik szurkolnak, frissen főzött bográccsal várnak minket 😊

A versenytáv 56 szakaszra van felosztva, amelyet a csapattagoknak egymást váltva, ezáltal folyamatosan kell teljesíteni, így hozzávetőlegesen 24 óra alatt meg is kerüljük a Balatont. A tapasztalataink alapján, ez akkor a legegyszerűbb logisztikailag megtervezni, ha egy kisbuszban van a csapat és egy valaki értelemszerűen mindig fut. A legkisebb táv 10 km lenne, így van ideje a kisbuszban a csapatnak elmennie a következő váltópontra. Természetesen egy szuszra lehet többet is vállalni, illetve több szakaszt is teljesíthető.

Időnk még mint a tenger, tehát egy 10 km-es szakaszra bárki fel tud készülni, olyan is, aki eddig nem igazán húzott futócipőt. Minden segítséget megadunk a felkészüléshez, csak egy kis kitartás kell hozzá és egy kis bátorság 😊

A korai felhívás oka: 10-13 fős csapatban tudunk nevezni, amelynek nevezési határideje 2024. szeptember 19., tehát mielőbb szükségünk lenne a csapatlétszámra (a rajtig változhat a csapat összetétele, csak a létszám fontos, ha valaki időközben nem tud jönni, nem kell megijedni, helyettesítésre van lehetőség).

A szervezet állja a nevezési díjat, a szállást és az ellátást (szállást és ellátást azoknak is, akik nem futnak majd).

Ha felkeltette a figyelmedet ez az MD-s esemény, akkor keressetek minket bátran a részletekkel, tapasztalatokkal, egyéb tudnivalókkal kapcsolatban (Fb-on vagy e-mailben).

A versenyről itt is olvashattok: https://ultrabalaton.hu/nnultrabalaton/az-ultrabalatonrol/

Várjuk a bátor jelentkezőket! Ez az esemény egy fantasztikus közös élménynek ígérkezik!

Azok jelentkezését is várjuk, akik szurkolóként jönnének, nekik is szervezünk programot arra az időre, amíg a többiek futnak 😊 Jelezzétek azt is, ha a párotokat/barátotokat/családtagotokat hoznátok (ők is futhatnak, illetve van biciklis kísérő lehetőség is).

Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 10.

Jelentkezési link: https://forms.gle/2NtLGoxc97jWwzae9

Baráti üdvözlettel, 

Momentum Doctorandus csapata

 

A rendezvény a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásának jóvoltából kerül megszervezésre.

Fotó: Fazekas Andrea

 

2024. június 21-23. között került sor a Momentum Doctorandus soron következő tudományos estjére és csapatépítő eseményére, amelynek most rendhagyó módon a Nagydobronyi Erdei Iskola és Kutatóbázis adott otthont. A szervezők célja volt a kárpátaljai doktoranduszok számára biztosítani a találkozást és az eszmecsere lehetőségét.

A rendezvény megnyitóján Benedek Viktória, a Momentum Doctorandus alelnöke köszöntötte a résztvevőket, és bemutatta az előadókat, illetve a programtervet.

A rendezvény első napján két ismeretterjesztő-tudományos előadás adta meg a kezdőlöketet a résztvevőknek a formális és informális diskurzusra.

Az előadások sorát Tóth Attila kezdte meg, aki a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Földrajz és Turizmus Tanszékének adjunktusa, előadásának témája „A vallás és a turizmus kapcsolódási pontjai Kárpátalján a turisztikai termékfejlesztés tükrében” volt.
Őt követte Molnár-Csatlós Andrea, aki a Nagydobronyi Református Líceum tanára, ő az „Általános iskolai tanítók szakmai képzése Ukrajnában (a 20. század végétől a 21. század elejéig)” címmel tartotta meg előadását. Az előadásokat követően kötetlen beszélgetés biztosított lehetőséget a felmerülő kérdések megvitatására. A különböző csapatépítő foglalkozások, közös főzés, játékok, beszélgetések, társasjátékok gazdagították az élmények körét a második napon.

A háborús helyzet miatti szétszakítottság okán az MD csapatépítő is két helyen valósult meg, először Magyarországon és most Kárpátalján. Reméljük, hogy jövőre újra együtt lehet az egész csapat!

Ezúton is köszönjük szépen az előadóknak az igényes és tartalmas előadásokat, a jelenlévőknek pedig, hogy részt vettek a rendezvényünkön és kicsit elvonulva, távol a világ zajától lehettünk együtt!

A rendezvény a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásának jóvoltából került megszervezésre.

Képek: Momentum Doctorandus

A Momentum Doctorandus Felvételi tájékoztató projektjének elsődleges célja, hogy minél több kárpátaljai magyar, érettségi előtt álló fiatalnak nyújtson segítséget a felvételiben és ösztönözze őket a továbbtanulásra. Célunk elérése érdekében immár 12 éve állítunk össze felvételi tájékoztatót a kárpátaljai végzősök számára, amely összefoglaló információt nyújt a továbbtanulással kapcsolatos követelményekről. A folyton frissülő felvételi tájékoztatást nyújtó honlapunk itt érhető el: felvetelizz.com

A szülőföldi továbbtanulási lehetőség mellett a magyarországi felvételi rendszert is bemutatjuk, mivel sok diák szeretné tanulmányait Magyarországon folytatni, ezt a tényt pedig nem hagyhatjuk figyelem nélkül.

Mivel jelen helyzetben személyesen nem tudunk eljutni az iskolákba, hogy megtartsuk a felvételi tájékoztató körutunkat, ezért online formában kívánjuk segíteni a diákokat.

Elsőként 2024. január 31-én a magyarországi felvételi rendszer került bemutatásra. Előadóknak a magyarországi Oktatási Hivatal munkatársait kértük fel, Pethő Juditot, az Oktatási Hivatal Felsőoktatási Felvételi Osztály főosztályvezetőjét és Fodor Andreát, az Oktatási Hivatal Ügyviteli Osztályának hivatali főtanácsosát.

A 2024. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás bemutatása során minden fontos információt átadtak a felvételi előtt álló diákok számára, külön kitérve azon változásokra, jogszabályokra és fontos tudnivalókra, amelyek a kárpátaljai diákokat érintik: felvételi menetrend, feltöltendő dokumentumok, pontszámítás, végzettségi szint elismertetése, felvételi követelmény teljesítése ukrán érettségi bizonyítvány esetén, tantárgymegfeleltetés. Az előadás két részletben itt nézhető vissza:

1.rész

2.rész

Hamarosan a szülőföldi továbbtanulási lehetőségek és az ukrán felvételi rendszer kerül bemutatásra, részleteit a honlapunkon és a Facebook oldalunkon tesszük közzé.

Kérdés esetén bátran keressen minket!

Sikeres felvételt kívánunk!

A rendezvény a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásának jóvoltából került megszervezésre.