A Momentum Doctorandus 2020 tavaszán felkerült a Magyar Tudományos Akadémia határon túli kutatóműhelyei közé, így lehetőségünk nyílt arra, hogy a Domus konferencia- és kiadványtámogatási programjának segítségével egy 216 oldalas tanulmánykötetet jelentessünk meg. A Kutatás a Föld körül. Kárpátaljai fiatal magyar kutatók a nagyvilágban című kötetben olyan, a szakmájukban már fiatalon is kimagasló eredményeket felmutató kárpátaljai magyar kutatók írásait közöljük, akik a közelmúltban vagy jelenleg legalább féléves szakmai kutatómunkában, vagy gyakorlaton vettek részt Ukrajna és Magyarország határain kívül nívós kutatóhelyeken, szerte a világban. Szerzőink között egyaránt szerepelnek mérnökök és kémikusok, történészek és asztrofizikusok, számos más szakirány képviselői mellett. A kötet ide kattintva szabadon letölthető.

A Momentum Doctorandus szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával 2019. szeptember 28-29. között Academic English képzés került megrendezésre, amelynek a makkosjánosi Helikon Hotel adott otthont. A két napos képzés alkalmával a résztvevők gyakorlatban sajátították el az angol nyelvű tanulmány- és pályázatírás legfőbb szabályait és módszereit. A képzésen humán vagy reálérdeklődésű felsőoktatásban tanuló vagy PhD-képzésben résztvevő hallgatók vehettek részt.  A résztvevőknek lehetőségük megtudni volt mit is takar az akadémiai angol kifejezés, milyen szerkezeti elemei és vezérelvei vannak egy jó tanulmánynak, hogyan strukturálják jól az önéletrajzukat, hogyan írjanak helyes absztraktot, illetve milyen egy jó előadás, mindemelett pedig szerepet kapott a társasjáték is az egész napos képzés levezetéseként. 

A képzéseket dr. Bátyi Szilvia, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézetének adjunktusa és dr. Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója tartották. Fontos volt számunkra, hogy a kurzus előadásait olyan kárpátaljai magyar trénerek tartsák, akik az akadémiai angol nyelv kiváló ismerői és oktatói, valamint már megszerezték a doktori fokozatot, tehát a sikeres doktorandusz életpályamodell képviselői is egyaránt. Ezért a képzés nem csupán módszertani, de a kutatói tevékenység szervezésére, a konferencia-előadások beszéd elemeire és egyéb hasznos információkra is kiterjedt. A képzés a doktorandusz tagjaink és azon felsőoktatásban részt vevő mentoráltjaink számára is elérhető volt, akik szintén a tudományos pályára készülnek. 

Ez a képzés Kárpátalján hiánypótló szerepet töltött be, mivel hasznos segítséget nyújtott a tudományos pályára készülő kutatók és hallgatók részére egyaránt. Mivel a szervezet tagjai és partnerszervezeteik is részt vettek a képzésen ezért kiváló csapat- és közösségépítésre is lehetőséget nyújtott az adott rendezvény.  A diákok szakmai fejlődése érdekében elengedhetetlenek az ehhez hasonló képzések, s mivel egy sikeres projektet valósíthattunk meg, ezért a terveink között szerepel, hogy hasonló Academic English képzéseket tartsunk a jövőben is.

 

2019. augusztus 28-31. között került megrendezésre a IV. Kárpátaljai Nyári Egyetem (KNYE), a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) és a Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezetének (MD) köszönhetően a magyar határtól néhány kilométerre fekvő Tiszapéterfalván. 2018 nyarán a Magyar Ifjúsági Konferencia párkányi közgyűléséről hazafele tartva Fazekas Andrea (az MD jelenlegi alelnöke és a KMDFKSZ tiszteletbeli alelnöke) fejében született meg egy gondolat, hogy miért is ne indíthatnánk újra ezt a fantasztikus programot, amely 2019. áprilisában a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület által támogatásra talált, így a rendezvény fővédnökének dr. Bajkai István országgyűlési képviselőt kértük fel. Ekkor már tudtuk, hogy nehéz megpróbáltatás előtt állunk, hiszen 11 év kihagyás után nem könnyű egy programot újjáéleszteni. Szerencsére a két szervezet szakmai tapasztalata és gyakorlati munkája beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A IV. KNYE-en több mint 120 résztvevő volt jelen. Fontos megjegyezni, hogy minden nap érkeztek új látogatók (résztvevők és előadók), akik a nap folyamán az aktuális témában adtak elő vagy vettek részt, mint hallgatók, így napi 80-100 fiatal töltötte be a Tiszapéterfalvi Református Líceum és a helyi Csárda Park és Hotel otthonát.

A rendezvény minden egyes napja különböző tematikára volt építve, ennek függvényében teret kapott az oktatás- és ifjúságpolitika, a tudomány, az „ép testben ép lélek” bélyeggel ellátott sportnap, illetve a művészet. Több mint 40 előadó tartott előadást a IV. Kárpátaljai Nyári Egyetemen.

Az első nap az oktatás- és ifjúságpolitika témájára épült. A hivatalos megnyitót követően Nehézségek és lehetőségek: fiatalnak lenni a Kárpát-medencében címmel kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt a fiatalok. Ezt követően az Oktatási Hivatal Életpálya-építés a felsőoktatásban c. előadásának lehettünk fültanúi, melyet a rendezvényen résztvevő ifjúsági szervezetek workshop-ja követett (közel 10 ifjúsági szervezet állított standot). A rendezvény első napját egy fantasztikus vacsorával, a Parászka Pincészet borkóstolójával és a Sodró Együttes zenészeivel és táncosaival zártuk a helyi Csárdában.

A második napon a tudomány világába nyerhettünk betekintést. Mindamellett, hogy kémia, fizika, történelem előadásokat hallgathattunk, figyelemmel kísérhettünk ökológiai válsággal-, kávéval-, publikálással-, illetve kárpátaljai szociális kutatásokkal kapcsolatos előadásokat is. Késő délután csapatépítő játékokkal, karaoke-esttel és just dance-el színesítettük a nyári egyetem második napjának palettáját.

Pénteken az Ép testben ép lélek című sportnapunk váltotta fel a tudományt, ahol a lélek dolgaival kapcsolatos pszichológiai előadásoknak lehettünk a szem-, és fültanúi. Ebéd után az előadók elénk tárták élményeiket, amik a hegymászás és trekking túra folyamán érték őket. Gyakorlatban önvédelmi gyorstalpalót kaptunk, eveztünk a Tiszán, és kipróbáltuk a slackline-t. Ezt követően már ízletes ételek készültek a bográcsokban, hiszen egy regionális bográcsfőző-versennyel készültünk a fiataloknak, melyet egy stand-up fellépés koronázott meg. Természetesen még korai volt a lefekvés, így egy meglepetés programmal készültünk a résztvevőknek és vendégeknek, amely Éjszakai kalandtúra volt. A helyi „vidámparkban” különböző esti ügyességi játékokban vehettek részt a csapatok, amelynek érdekességét növelte, hogy a megállóhelyek fáklyákkal voltak kivilágítva. 

A negyedik napon a művészetre összpontosítottunk, így a nyári egyetemistáknak lehetősége nyílt kézműves foglalkozásokon (szappan- és ékszerkészítés) és irodalmi előadásokon részt venniük. A kárpátaljai magyar média képviselőivel egy izgalmas kerekasztal-beszélgetéssel, A sátán fattya c. filmvetítéssel, s azt követően egy tartalmas eszmecserével és egy élménydús zenés-táncos mulatsággal zártuk a IV. Kárpátaljai Nyári Egyetemet.

A rendezvényt kiemelten támogatták: a Magyar Ifjúsági Konferencia, a Rákóczi Szövetség, a KÁRPÁTIKUM Alapítvány, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Parászka Pincészet, az EKO Service. Együttműködő partnereink: a Szépirodalmi Figyelő, a Fiatal Írók Szövetsége, az Új Nemzedék ungvári Közösségi Tér, a Játszótér Alapítvány, Michael Rich, a SVITLO Films, MIKLOV és PHOTO DOM. Médiapartnereink: Kárpátalja Hetilap, Kárpáti Igaz Szó, Kárpátalja.ma, TV21 Ungvár.