Megalakult a Scientia Denique szerkesztőbizottsága
Megalakult a Scientia Denique szerkesztőbizottsága és tanácsadói csapata, amely tagjai közt tudhatja a Momentum Doctorandus számos tagját is.
A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének gondozásában kiadott tudományos folyóirat első száma 2011-ben jelent meg. A kiadvány azzal a céllal indult, hogy publikációs felületet biztosítson a magyar ajkú hallgatók számára, ahol szárnypróbálgatás gyanánt anyanyelvükön is publikálhatják tudományos törekvéseik eredményeit. A kötetbe minden tudományterületről várják a tanulmányokat. Az SD évente egy alkalommal, az őszi időszakban jelenik meg. Eddig összesen 11 számmal kerül kiadásra.
A szerkesztőbizottság összetételéről a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetség elnöksége döntött 2021. március 29-én. A most megalakult bizottság megbízatása 2023 márciusáig szól. A szerkesztőbizottság elnöke szervezetünk korábbi alelnöke, Turányi Tatjána lett, aki alapítása óta kiemelt szerepet vállalt a kötet körüli munkálatokban. A szerkesztők között szerepet vállal a Momentum Doctorandus jelenlegi elnöke és két alelnöke, valamint számos korábbi és jelenlegi tagja is.
Főszerkesztő és a szerkesztőbizottság elnöke: Turányi Tatjána
Kiadásért felelős szerkesztő: Lőrinc Ingrid
A Scientia Denique folyóiratról bővebben tájékozódhattok a kiadvány honlapján, valamint Facebook-oldalán.