A Momentum Doctorandus 2020 tavaszán felkerült a Magyar Tudományos Akadémia határon túli kutatóműhelyei közé, így lehetőségünk nyílt arra, hogy a Domus konferencia- és kiadványtámogatási programjának segítségével tanulmányköteteteket jelentessünk meg. Így jelenhetett meg tavaly a Kutatás a Föld körül. Kárpátaljai fiatal magyar kutatók a nagyvilágban című kötetünk, idén pedig a Terítéken a tudomány. Természettudományt mindenkinek! című tudományos kötetünk. Jelen kiadvány célja, hogy bemutassuk a természettudományok területén kutató fiatal magyar kárpátaljaiak munkáját, ilyen módon segítve a földrajzi és tudományterületi távolságok áthidalását és a kárpátaljai magyar tudományosságon belüli kommunikációt. A kötet szerzői olyan tudományos igényességű tanulmányokat közölnek, amelyek bemutatják kutatási területüket, mindemellett pedig inspirációval is szolgálnak a fiatalabb, egyetemi tanulmányaikat jelenleg folytató leendő kutatók, valamint doktoranduszok számára.

 

A Természettudományt mindenkinek! c. kötetünk bemutatására 2022. május 20-án került sor. Mivel a jelenlegi helyzet sajnos nem engedi meg a szabad határátkelést, ezért online került sor a rendezvényre. A stúdióban Fazekas Andrea, az MD elnöke és a kötet szerkesztője beszélgetett a szerzőkkel, a helyszínen jelen volt Szanyi István, online pedig csatlakozott a beszélgetéshez dr. Jevcsák Szintia, dr. Hadnagy István és dr. Kolozsvári István. A szerzők meséltek tudományos pályájuk kezdetéről, kutatási témájukról, annak szépségeiről és nehézségeiről, eddigi legnagyobb sikereikről. A kötettel nem titkolt célunk a természettudományok népszerűsítése is, ezért olyan tanácsok és javaslatok is elhangzottak, miért válassza egy pályakezdő az élő és élettelen természet tanulmányozásával foglalkozó tudományágak egyikét. A bemutató itt nézhető vissza.

Terveink szerint a tudományokat népszerűsítő kötetsorozatunk a jövőben kiegészül a társadalom- és bölcsészettudományok területén kutató fiatal magyar kárpátaljaiak munkáját bemutató kiadványokkal is.

Ezúton is köszönetet szeretnénk mondani a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy támogatták kiadványunk megjelenését!

Külön köszönet illeti a szerzőket, hiszen kiváló tanulmányaikkal hozzájárultak a kiadvány megvalósulásához!

A kötetbemutató az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg.

A Momentum Doctorandus 2022. május 20-án online közgyűlést tartott. A közgyűlésen a szervezet tagjai vehettek részt, valamint a tagság iránt érdeklődő kutatók és doktori képzésben résztvevő hallgatók. A részvétel regisztrációköteles volt, amely során a regisztráltak e-mail címére került kiküldésre a Zoom-konferencia meghívója. Az űrlapon lehetőség volt az aktív tagok számára, hogy javaslatokat tegyenek az ülés napirendi pontjaival kapcsolatban, valamint nyilatkozzanak jelenlegi tisztségük megtartásáról.

Az online közgyűlést Fazekas Andrea, az MD elnöke vezette, a titkári feladatokat Kovály Katalin, az MD tiszteletbeli elnöke látta el. A formális feladatokon túl a közgyűlés napirendi pontjai közé az elnöki és az alelnöki beszámolók elfogadása tartozott.

Fazekas Andrea az elnöki beszámolójában bemutatta a szervezet elmúlt egy évének munkáját. Kiemelte, hogy bár nem könnyű időszakot tudhatunk magunk mögött – elég csak a koronavírus miatti járványügyi korlátozásokra, vagy a február óta tartó háborúra  gondolni – mindezek ellenére a szervezet sikeres évet zárhat.

A Momentum Doctorandus 2021-ben ünnepelte  fennállásának a 10 éves jubileumát, amely alkalomból egy kiadvány született és két találkozó került megrendezésre: 2021 júniusában Balatonföldváron és 2021 decemberében Makkosjánosiban. Továbbá a beszámolóban bemutatásra kerültek a Doctorandus-esték, a Sciencia Denique-vel közös IQool podcastok, a KMDFKSZ-szel közösen szervezett V. Kárpátaljai Nyári Egyetem, a 10. Felvételi tájékoztató és annak honlapja, az MTA Domus kiadvány-támogatási pályázata révén elkészült Terítéken a tudomány. Természettudományt mindenkinek! című tudományos kötet, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságával és a külhoni doktoranduszszervezetekkel közösen megrendezésre kerülő Karrieriránytű – Galaxis útikalauz fiatal kutatóknak c. konferencia, a megújult Kárpátaljai Tudományos Adatbank, valamint a Kárpátaljai Szövetséggel való adománygyűjtés. Szó esett arról is, hogy a szervezet az elmúlt egy évben milyen jelentős együttműködési- és szakmai sikereket ért el: az MD a Nemzeti Tehetség Program keretében, Bonis Bona kiváló tehetséggondozó szervezet kategóriájában kapott elismerést, amely díjat 2021 szeptemberében adta át Novák Katalin, az akkor még családokért felelős miniszter. Az MD részt vett a Kárpát-medencei konferenciákon, fesztiválokon, találkozókon, együttműködött a Kárpát-medencei magyar tudományos és ifjúsági szervezetekkel.

Az alelnöki beszámolóban Bence Norbert, az MD alelnöke elmondta milyen projektekben és rendezvények lebonyolításában vett részt, illetve  részletesen bemutatta a Kárpátaljai Tudományos Adatbankot: a 2014-ben indított adatbank honlapja az idő múlásával elavulttá vált, így a szervezet tagjai elhatározták, korszerűsítik, új arculattal felhasználóbaráttá alakítják át. Az adatbank a karpataljaiadatbank.com címen érhető el.

Az MD 2021-2023-as időszakának elnöksége:

Fazekas Andrea – elnök, Bence Norbert – alelnök, Benedek Viktória – alelnök, Bakó Krisztina – elnökségi tag, Linc Annamária – elnökségi tag, Kopasz Vivien Meláni – elnökségi tag.

A szervezet továbbra is folytatni kívánja az aktív munkát a már megszokott csapattal és remélik legalább olyan sikeres időszak áll előttük, mint amilyet maguk mögött tudhatnak.

 

A közgyűlés az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának jóvoltából került megrendezésre.

 

A háború a kárpátaljai magyar sajtót is nehéz helyzetbe sodorta. Az alábbiakban közöljük a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségének szolidaritási előfizetési felhívását, amely lehetőséget nyújt arra, hogy bárki hozzájárulhasson a lap további munkájához.

***

A 102 éves Kárpáti Igaz Szó Kárpátalja legnagyobb múltra visszatekintő és ezzel együtt legismertebb magyar lapja. Megmaradásunk záloga a mindenkori megújulás. Az elmúlt évek békés időszakában számtalan új kezdeményezéssel rukkoltunk elő: megújult honlapunk (kiszo.net), podcastokkal és KISZó-videókkal jelentkezünk, erős platformokkal vagyunk jelen a közösségi médiákban. Kárpátalján egyedüli médiaként saját applikációt fejlesztettünk ki.

Az ukrajnai háború árnyoldala azonban minket is váratlanul nehéz helyzetbe sodort. A kárpátaljai magyarság felgyorsult elvándorlása miatt példányszámcsökkenés figyelhető meg, a nyomdai költségeink pedig már most 30-40 százalékkal emelkedtek.

Szerkesztőségünk a magunk szerény eszközeivel a lehető legtöbbet teszi ezekben a nehéz időkben is a kárpátaljai írott magyar szó megőrzése érdekében.

A háború ellenére egy pillanatig sem állítottuk le a lapnyomtatást, a KISZó Online felületünkön pedig megdupláztuk híreinknek, információinknak a számát.

Számunkra fontos, hogy médiajelenlétünkkel mi is hozzájáruljunk a kárpátaljai magyarság otthon(meg)maradásához. Ebben Önök is segíteni tudnak.

Annak érdekében, hogy kompenzálni tudjuk a háború miatti bevételkiesésünket és a szülőföldünkön tarthassuk elhivatott kollégáinkat, a Kárpáti Igaz Szó szolidaritási előfizetést hirdet elsősorban az anyaországban és a külhoni magyar régiókban élők számára.

Számítunk azokra, akik szívügyüknek érzik a kárpátaljai magyar írott szó megmaradását e nehéz időkben is.

Szerkesztőségek, cégek, vállalkozások évi 30 ezer forintért, magánszemélyek 20 ezer forintért ejthetik meg a Kárpáti Igaz Szó szolidaritási előfizetését. Cserébe szerkesztőségünk személyre szabott e-mailben heti rendszerességgel tájékoztatja Önt legújabb digitális (podcast, videó) tartalmainkról, eljuttatjuk nyomtatott lapszámunk elektronikus változatát PDF-formátumban, hozzáférést biztosítunk új és egyedi KISZó-applikációnk használatához. Igény esetén pedig a nyomtatott újságunkat is rendszeresen elpostázzuk a megadott címre.

Amennyiben lehetőségei megengedik, járuljon hozzá Ön is a Kárpáti Igaz Szó 102 éve íródó történetének folytatásához. Küzdeni mindig, feladni soha! Legyen béke!

Az előfizetés részleteiről az ITT található kérdőív kitöltése után értesülhet, Facebook-oldalunkon is hagyhat üzenetet vagy írjon nekünk e-mailt, hogy kapcsolatba tudjunk lépni Önnel:  


Köszönettel,
a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége

Az ukrán hatóságok közlése szerint a mozgósítás ideje alatt sem tartoznak a katonai sorkötelezettség hatálya alá azok, akik a felsőoktatás bármely szintjén nappali vagy duális képzés formájában folytatják tanulmányaikat. Ennek megfelelően Ukrajna Fegyveres Erői bevezettek egy, a külföldi tanulmányok folytatása céljából határátlépésre jogosító igazolást. Az igazolás igényléséhez a hallgatónak jelentkeznie kell a lakóhelye szerinti területi ellátási és szociális segélynyújtási (regisztrációs) központban – azaz a korábbi vojenkomat/vijszkomat-nál –, és a következőket kell kérvényeznie:

– a katonai nyilvántartási okmányban egy olyan bejegyzést, amely a sorkatonai vagy mozgósítás miatti besorozási kötelezettség elhalasztását igazolja

– határátlépési engedélyt az illetékes területi ellátási és szociális segítségnyújtási központ (korábbi vojenkomat/vijszkomat) vezetőjétől.

A határátlépéskor a hallgatónak az útlevelén kívül fel kell mutatnia a folyamatban lévő, külföldi felsőoktatási intézményben végzett tanulmányait igazoló dokumentumot, a fentebb jelzett határátlépési engedélyt, és a katonai nyilvántartási okmányát a sorkötelezettség elhalasztására vonatkozó bejegyzéssel.

Az Ukrajna által ellenőrzött területeken jelenleg az összes területi ellátási és szociális segítségnyújtási központ (korábbi vojenkomat/vijszkomat) működik.

 

Forrás: t.me/stranaua

Az MTA új típusú Domus pályázatokat hirdet meg tudományos könyvek kiadására és színvonalas nemzetközi publikációk megjelentetésére, illetve nemzetközi konferencia részvétel támogatására. 

A könyvkiadási pályázaton az MTA külső tagjai és köztestületének külső tagjai vehetnek részt tudományos könyvek határon túli magyar kiadóknál történő megjelentetésére. A nemzetközi publikációs, illetve a nemzetközi konferencia részvétel pályázaton a külső tagok és a köztestületi külső tagok mellett határon túli magyar fiatal kutatók vehetnek részt, a támogatásokat az MTA határon túli magyar szervezetein keresztül biztosítja. A Domus nemzetközi publikációs és konferencia részvétel pályázat benyújtása előtt kérjük vegyék fel a kapcsolatot az MTA adott országban működő területi szervezetével!

A Magyar Tudományos Akadémia Domus programja keretében három új pályázat érhető el:

  1. Domus könyvkiadás-támogatási pályázat.
  2. Domus nemzetközi publikáció támogatása pályázat
  3. Domus nemzetközi konferencia-részvétel pályázat

A pályázatokat az Akadémiai Adattárhoz kapcsolt Domus pályázati rendszeren keresztül lehet benyújtani elektronikus úton az alábbi linkeken:

Könyvkiadás-támogatási pályázat – 2022. augusztus 31-ig

https://palyazat.mta.hu/domus_kiadvany_2022/

Nemzetközi publikációs pályázat – 2022. szeptember 30-ig

https://palyazat.mta.hu/domus_APC_2022/

Nemzetközi konferencia részvétel pályázat – 2022. szeptember 30-ig

https://palyazat.mta.hu/domus_konferenciareszvetel_2022/

 

Forrás: mta.hu

A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet a szervezet elnökének javaslatára, az elnökség döntése értelmében 2022. május 20-án közgyűlést tart Zoom-konferencia formájában, közép-európai idő szerint 17:00 órától. A közgyűlésen szervezetünk jelenlegi tagjai, valamint a tagság iránt érdeklődők vehetnek részt. A közgyűlésen való részvétel regisztrációköteles, regisztrálni ide kattintva egy űrlap kitöltésével lehetséges.

Az űrlapon van lehetőség a betöltendő pozícióra (elnökségi tag) történő jelentkezésre, valamint napirendi pontokkal kapcsolatos javaslatokra.

Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-22-3)
A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek doktorvárományosok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint a doktori disszertáció (PhD, DLA) megfelelő megalapozása.

Meghirdetés dátuma: 2022. április 29.
Elektronikus benyújtás határideje:
2022. június 2.

Bővebben: unkp.gov.hu

 

„Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-22-4)
A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD, DLA) megírása.

Meghirdetés dátuma: 2022. április 29.
Elektronikus benyújtás határideje: 2022. június 2.

Bővebben: unkp.gov.hu

 

Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-22-5)
A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása, amelynek eredménye a kutatási tervben vállaltak fogadó felsőoktatási intézményen belüli hasznosítása, a kutatói utánpótlást elősegítő témavezetői tevékenység ellátása, tevékeny részvétel az intézményi tudományos iskola építésében, továbbá az MTA kutatócsoportjai és a felsőoktatási intézmények közötti tudományos együttműködés elősegítése.

Meghirdetés dátuma: 2022. április 29.
Elektronikus benyújtás határideje: 2022. június 30.

Bővebben: unkp.gov.hu

A Kárpátaljai Tudományos Adatbank a Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet által gondozott, és a BGA Zrt. támogatásának köszönhetően azzal a céllal jött létre 2014-ben, hogy a kárpátaljai magyar kutatók és doktoranduszok egyéni és csoportos kutatásait, sikeres doktori védéseit és tanulmányait, valamint a régióval kapcsolatos felhalmozott tudásanyagot, digitalizált tartalmakat adatbázisba gyűjtve egy honlapon mindenki számára elérhetővé tegye.

A BGA Zrt. újabb támogatásával 2021-ben megújult arculattal és folyamatosan bővülő tartalommal láttuk el a honlapot, 2022-ben pedig további fejlesztéseket és módosításokat eszközölünk, hogy egy még felhasználóbarátabb adatbankkal szolgálhassunk. Jelenleg több mint 500 Kárpátaljával kapcsolatos könyv, 42 disszertáció, és közel 40 kutató bemutatkozása érhető el a honlapon.

Az idei évben többek között olyan fejlesztések megvalósítását is tervezzük, amelyek során optimalizáljuk a honlapon való keresést, illetve összekötjük az adatbázisban már szereplő kárpátaljai kutatókat és publikációikat.

Az adatbázis folyamatos feltöltés alatt áll, így továbbra is várjuk a kutatók bemutatkozását a lentebb csatolt minta alapján.

CV_minta_KTA_adatbank

A Kárpátaljai Szövetség és a Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet közös adománygyűjtést szervez azon kárpátaljaiak részére, akik szülőföldjükön maradtak a háborús időszakban.

Az adományokat a Kárpátaljai Szövetség székházában gyűjtjük:

1068 Budapest, Városligeti fasor 44., minden hétköznap 9:00 és 17:00 óra között.

Az alábbi adományokat várjuk a segíteni szándékozóktól:

  • tartós élelmiszer (konzervek, száraztészta, liszt, cukor, olaj, rizs, tea, kávé, stb.)
  • fertőtlenítőszerek
  • higiénés termékek (fogkrém, fogkefe, dezodor, sampon, tusfürdő, szappan, tampon, betét)
  • vény nélkül kapható gyógyszerek, vitaminok
  • tápszerek, bébiételek
  • babaápolási termékek (babakrém, nedves törlőkendő)
  • pelenka

Kérdéseikkel forduljanak az adománygyűjtés koordinátoraihoz:

Veselényi Krisztina, Kárpátaljai Szövetség:

e-mail: 

Fazekas Andrea, Momentum Doctorandus:

e-mail: 

Az International Visegrad Fund pályázatot hirdet, amelynek célja az Ukrajnából a V4-es országokba érkező menekültek számára rövid- és hosszútávú segítség nyújtása.

A projektek célja

  • a helyi állami és civil szervezetek kapacitásainak növelése egészségügyi, szociális és karitatív tevékenységeik ellátásához
  • a helyi lakosság és a menekültek közötti, átmeneti együttélés elősegítése, a nyelvtudásból és információhiányból adódó konfliktusok kezelése.

Ki pályázhat?
Bármely jogi személyiséggel rendelkező szervezet (önkormányzatok, iskolák, civil szervezetek, karitatív intézmények), melynek székhelye Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, vagy Ukrajnában található.
Nincs szükség helyi, vagy nemzetközi partnerszervezetek bevonására.

Hogyan kell regisztrálni?

  • A pályázatot a http://my.visegradfund.org oldalon kell benyújtani.
  • Igény esetén konzultációt biztosítanak angol, cseh, magyar, lengyel, szlovák és ukrán nyelven
  • A benyújtási határidő 2022. május 1.

Megjegyzés: A kiválasztás során a 20.000 eurót meg nem haladó pályázatok élveznek elsőbbséget. A projektek elbírálása folyamatosan zajlik, a támogatási keret teljes felhasználásáig.

További infó ide kattintva érhető el.