Idén is megvalósul  az Összetartozásunk Tüze program, amelynek ötletgazdája a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, szervezői a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma és tagszervezetei, vagyis a világban működő magyar cserkészszövetségek.

Céljuk, hogy 2021. június 4-én 20:21-kor (budapesti idő) mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, gyúljon meg Összetartozásunk Tüze! Minél több országban, településen, közösségben, családban csatlakozzanak ehhez az eseményhez azok az emberek, akik a magyar nemzethez tartozónak érzik magukat. A Momentum Doctorandus szervezet csatlakozik a tűzgyújtáshoz.

Az akciókkal emlékeznek a tragikus, száz évvel ezelőtti történésekre, valamint nemzetünk évfordulóira: Szent István király ezeresztendős keresztény államiságára a Kárpát-medencében Trianonnál pont egy évszázada zúzták szét, feldarabolva Magyarországot, szétszórva nemzetünk részeit. A tíz évvel ezelőtt megszavazott, kettős állampolgárságról szóló törvény lehetőséget adott az elcsatolt területeken élő és a világban szétszóródott magyarok számára, hogy újra az anyaország részévé, annak állampolgáraivá válhassanak. Egy évről évre megismétlődő hagyományt teremtettek, ahol is az egész világ magyarjai lélekben együtt lehetnek.

Forrás: gyujtsukmeg.ma

2021. június 4-én (pénteken) újra személyesen találkozhatunk a Doctorandus esten!
Várunk mindenkit szeretettel a beregszászi Kárpátaljai Magyar Drámai Színház Fedák Sári Kulturális Központjában 17 órai (k.-e.i.sz.) kezdettel.
Központbemutatóban, a szabadulószoba és több társasjáték kipróbálásában, és nem utolsó sorban egy nem mindennapi Kvíz-estben lehet részetek.
A facebook eseményhez katt. ide.
momentum doctorandus

A Momentum Doctorandus 2021. május 14-én online tisztújító közgyűlést tartott. A közgyűlésen a szervezet tagjai vehettek részt, valamint a tagság iránt érdeklődő kutatók és doktori képzésben résztvevő hallgatók. A részvétel regisztrációköteles volt, amely során a regisztráltak e-mail címére került kiküldésre a Zoom-konferencia meghívója.
Szintén az űrlapon volt lehetőség az aktív tagok számára, hogy javaslatokat tegyenek az ülés napirendi pontjaival kapcsolatban, valamint jelöltessék magukat a különböző tisztségekre.

Az online közgyűlést Kosztur András, az MD leköszönő elnöke vezette, a titkári feladatokat Kovály Katalin, az MD tiszteletbeli elnöke látta el. A formális feladatokon túl a közgyűlés napirendi pontjai közé a leköszönő elnök beszámolójának elfogadása, valamint a tisztújítás tartozott.

Kosztur András elnöki beszámolójában elmondta, hogy az elmúlt 4 évben milyen programokat sikerült megvalósítania a szervezetnek, s többek között arról is beszámolt, hogy a pandémiás helyzet hogyan alakította át a szervezet programjait. Bemutatásra kerültek az MD csapatépítő hétvégéi és közgyűlései, a Felvételi tájékoztató kiadvány 9. száma és annak debütáló honlapja a felvetelizz.com, a korábbi személyes és a jelenlegi online Doctorandus-estek emlékezetes pillanatai, az MTA Domus kiadvány-támogatási pályázata révén elkészült Kutatás a Föld körül. Kárpátaljai fiatal magyar kutatók a nagyvilágban c. kötet, s nem utolsó sorban a szervezet tehetséggondozó programjai. Szó volt arról is, hogy a szervezet az elmúlt négy évben milyen jelentős együttműködési- és szakmai sikereket ért el, amelyek közül a KMDFKSZ-el való közös munkálatok nagy sikert eredményeztek. Többek között a IV. Kárpátaljai Nyári Egyetem közös megszervezése, valamint a Scientia Denique megújuló szakmai csapatának megalakulása. Mindezek után Kosztur András megköszönte a jelenlévőknek az eddigi munkálatokat és átadta a stafétát eddigi alelnökének – Fazekas Andreának. A Momentum Doctorandus új elnöke bemutatkozása után megköszönte a leköszönő elnökkel való közös munkát és kiemelte, hogy a jövőben is szeretné tovább vinni az új elnökséggel az MD jó hírét. Andrea már az egyetemi diákéveitől kezdve aktív tevékenységet folytat a társadalmi és közösségi értékek ápolásában, így nem is volt kérdéses, hogy ő az, aki az elkövetkezendő 2 évben méltóképpen képviselheti a szervezetet új elnökségével együtt.

A közgyűlés továbbra is támogatta Bence Norbert első alelnöki pozícióját, aki az elnökségi munkájának 1,5 éves tevékenységéről számolt be. Benedek Viktóriát a szervezet második alelnökének választották, az elnökség tagjaivá Bakó Krisztinát, Linc Annamáriát és Kopasz Vivien Melánit választották.

A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet újult erővel lát neki az elkövetkezendő két évnek.

Az MD 2021-2023-as időszakának elnöksége:

Fazekas Andrea – elnök, Bence Norbert – alelnök, Benedek Viktória – alelnök, Bakó Krisztina – elnökségi tag, Linc Annamária – elnökségi tag, Kopasz Vivien Meláni – elnökségi tag.

Sok sikert kívánunk az MD új elnökségének!

A közgyűlés az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának jóvoltából került megrendezésre.

Meghirdették a Scientia Denique legújabb számának előkészítését! Diákok, doktoranduszok és fiatal kutatók írásait várják a kiadvány 12. számába, amely a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének gondozásában jelenik meg.

A Szerkesztőség arra kéri a Szerzőket, hogy a tanulmányok beküldése előtt figyelmesen olvassák el a 𝗣𝘂𝗯𝗹𝗶𝗸𝗮́𝗰𝗶𝗼́𝘀 𝗞𝗿𝗶𝘁𝗲́𝗿𝗶𝘂𝗺𝗼𝗸𝗮𝘁, amely az alábbi linkre kattintva elérhető: https://www.scientiadenique.net/…/SD12_Kriteriumok_2021…

A tartalmilag nem megfelelő írásokat a Szerkesztőség nem veszi figyelembe! A beérkezett írásokat a Szerkesztőség által felkért szakmai Lektorok véleményezik, és elsősorban az ő javaslatuk alapján fogadják/utasítják el az írást.

A tanulmányok beküldési határideje: 𝟮𝟬𝟮𝟭. 𝗷𝘂́𝗹𝗶𝘂𝘀 𝟯𝟭.

Ihletet, kutatni való témákat és jó írást kíván tisztelettel
a Scientia Denique Szerkesztősége!

Forrás: Scientia Denique

 

momentum doctorandus

A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet a szervezet elnökének javaslatára, az elnökség döntése értelmében 2021. május 14-én tisztújító közgyűlést tart Zoom-konferencia formájában, közép-európai idő szerint 18:00-tól. A közgyűlésen szervezetünk jelenlegi tagjai, valamint a tagság iránt érdeklődők vehetnek részt. A közgyűlésen való részvétel regisztrációköteles, regisztrálni ide kattintva egy űrlap kitöltésével lehetséges.

Az űrlapon van lehetőség a betöltendő pozíciókra (elnök, alelnök, elnökségi tag) történő jelentkezésre, valamint napirendi pontokkal kapcsolatos javaslatokra.

 

Megalakult a Scientia Denique szerkesztőbizottsága és tanácsadói csapata, amely tagjai közt tudhatja a Momentum Doctorandus számos tagját is.

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének gondozásában kiadott tudományos folyóirat első száma 2011-ben jelent meg. A kiadvány azzal a céllal indult, hogy publikációs felületet biztosítson a magyar ajkú hallgatók számára, ahol szárnypróbálgatás gyanánt anyanyelvükön is publikálhatják tudományos törekvéseik eredményeit. A kötetbe minden tudományterületről várják a tanulmányokat. Az SD évente egy alkalommal, az őszi időszakban jelenik meg. Eddig összesen 11 számmal kerül kiadásra.

A szerkesztőbizottság összetételéről a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetség elnöksége döntött 2021. március 29-én. A most megalakult bizottság megbízatása 2023 márciusáig szól. A szerkesztőbizottság elnöke szervezetünk korábbi alelnöke, Turányi Tatjána lett, aki alapítása óta kiemelt szerepet vállalt a kötet körüli munkálatokban. A szerkesztők között szerepet vállal a Momentum Doctorandus jelenlegi elnöke és két alelnöke, valamint számos korábbi és jelenlegi tagja is.

Szerkesztőbizottság:

Főszerkesztő és a szerkesztőbizottság elnöke: Turányi Tatjána

Kiadásért felelős szerkesztő: Lőrinc Ingrid

Főszerkesztő-helyettes: dr. Seremet Sándor
Szerkesztő és webmester: Bence Norbert
Olvasószerkesztő: Horváth Attila
Referensek:
Kommunikációs referens: Fazekas Andrea
Bölcsész- és társadalomtudományi szakreferens: Kosztur András
Természettudományi szakreferens: Szanyi István

A Scientia Denique folyóiratról bővebben tájékozódhattok a kiadvány honlapján, valamint Facebook-oldalán.

A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Tehetségmentor Programjának keretei között Academic English néven angol nyelvi képzést hirdet, amellyel a kárpátaljai magyar fiatalok szakmai fejlődését kívánja támogatni. A program keretein belül kezdő és haladó szintre lehet jelentkezni; szintenként az első 30 fő regisztrációját tudják elfogadni a szervezők. A tanfolyam előadói dr. Ferenc Viktória és dr. Bátyi Szilvia. A képzés 10 alkalomból áll, amelyek pénteki (haladó) és szombati (kezdő) napokon online formában lesznek megtartva, az első alkalomra 2021. április 23-án kerül sor. A jelentkezéshez csupán egy űrlap kitöltésére van szükség, amit ide kattintva tehettek meg.

 

A kezdő kurzusról bővebben

Előadó: dr. Ferenc Viktória, kutató, Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Egy angol nyelvű esszé, egy tudományos publikáció vagy egy disszertáció megírása kihívást okozhat számos diák életében. A kurzus épp olyan diákoknak szól, akik a Tudományos Írás szempontjából szeretnék fejleszteni angol nyelvtudásukat. A kurzus során olyan kulcsfontosságú témákat tekintünk át, amelyek a nem angol anyanyelvűeknek szóló Tudományos Írás területéhez tartoznak. Az órákon való részvétel segít a diákoknak megérteni, hogyan válasszanak témát, hogyan dolgozzák fel a szakirodalmat, hogyan írjanak tudományos stílusban, hogyan csökkentsék angol nyelvű szövegeikben a hibák számát, hogyan tervezzék meg és tagolják írásműveiket a bevezetés, főrész, befejezés hármasát belefoglalva. Az első órákon a Tudományos Írás alapjairól kaphatnak rövid áttekintést a diákok, majd azt részletezzük, hogyan alkothatnak jól strukturált bekezdéseket és hogyan írhatnak hatékony bevezetést, valamint tiszta következtetéseket. A folytatásban a tudományos stílus főbb jegyeit, valamint a források használatával kapcsolatos helyes tudományos gyakorlat felfedezésére indulunk. A kurzus bemutat néhány átfogalmazó és összegző stratégiát is, amelyek segíthetnek a források megfelelő használatában. Végül érinteni fogjuk azokat a kérdéseket, amelyek közvetlenül hatással vannak a nem angol anyanyelvűek angol nyelvű szakdolgozatainak vagy disszertációnak megírására, hasznos tippeket adva a megoldásukhoz is.

Az órák kezdete: április 24-től minden szombaton 10:00 és 11:15 (Zoom)

Az óratervet letölthetitek ide kattintva.

A haladó kurzusról bővebben

Előadó: dr. Bátyi Szilvia, egyetemi adjunktus, Pannon Egyetem, Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézet

A kurzus olyan diákoknak szól, akik a közép- és felsőfokú oktatásban tanulnak és fejleszteni szeretnék az angol írásbeli készségüket. A nem angol anyanyelvűek számára gyakran kihívást jelent az angol vagy részben angol kurzusok teljesítése. A tudományos írás szókincse mellett meg kell tanulniuk azokat a konvenciókat, stílusokat, formai szabályokat, amelyek erre a típusú írásra jellemzőek. A tanárok gyakran említik a kritikai gondolkodás hiányát és a logikus válaszok alkotásának sikertelenségét, amelyen a kurzus javítani szándékozik. A képzés célja, hogy megtanítsa a pontos és hatékony tudományos nyelvhasználatot. Gyakorlat-központú képzés lévén a képzés számos feladaton keresztül segít a tananyag elsajátításában.

Az órák kezdete: április 23-tól minden pénteken 15:00 és 16:10 (Zoom)

Az óratervet letölthetitek ide kattintva.

A Momentum Doctorandus 2020 tavaszán felkerült a Magyar Tudományos Akadémia határon túli kutatóműhelyei közé, így lehetőségünk nyílt arra, hogy a Domus konferencia- és kiadványtámogatási programjának segítségével egy 216 oldalas tanulmánykötetet jelentessünk meg. A Kutatás a Föld körül. Kárpátaljai fiatal magyar kutatók a nagyvilágban című kötetben olyan, a szakmájukban már fiatalon is kimagasló eredményeket felmutató kárpátaljai magyar kutatók írásait közöljük, akik a közelmúltban vagy jelenleg legalább féléves szakmai kutatómunkában, vagy gyakorlaton vettek részt Ukrajna és Magyarország határain kívül nívós kutatóhelyeken, szerte a világban. Szerzőink között egyaránt szerepelnek mérnökök és kémikusok, történészek és asztrofizikusok, számos más szakirány képviselői mellett. A kötet ide kattintva szabadon letölthető.

A Momentum Doctorandus szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával 2019. szeptember 28-29. között Academic English képzés került megrendezésre, amelynek a makkosjánosi Helikon Hotel adott otthont. A két napos képzés alkalmával a résztvevők gyakorlatban sajátították el az angol nyelvű tanulmány- és pályázatírás legfőbb szabályait és módszereit. A képzésen humán vagy reálérdeklődésű felsőoktatásban tanuló vagy PhD-képzésben résztvevő hallgatók vehettek részt.  A résztvevőknek lehetőségük megtudni volt mit is takar az akadémiai angol kifejezés, milyen szerkezeti elemei és vezérelvei vannak egy jó tanulmánynak, hogyan strukturálják jól az önéletrajzukat, hogyan írjanak helyes absztraktot, illetve milyen egy jó előadás, mindemelett pedig szerepet kapott a társasjáték is az egész napos képzés levezetéseként. 

A képzéseket dr. Bátyi Szilvia, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézetének adjunktusa és dr. Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója tartották. Fontos volt számunkra, hogy a kurzus előadásait olyan kárpátaljai magyar trénerek tartsák, akik az akadémiai angol nyelv kiváló ismerői és oktatói, valamint már megszerezték a doktori fokozatot, tehát a sikeres doktorandusz életpályamodell képviselői is egyaránt. Ezért a képzés nem csupán módszertani, de a kutatói tevékenység szervezésére, a konferencia-előadások beszéd elemeire és egyéb hasznos információkra is kiterjedt. A képzés a doktorandusz tagjaink és azon felsőoktatásban részt vevő mentoráltjaink számára is elérhető volt, akik szintén a tudományos pályára készülnek. 

Ez a képzés Kárpátalján hiánypótló szerepet töltött be, mivel hasznos segítséget nyújtott a tudományos pályára készülő kutatók és hallgatók részére egyaránt. Mivel a szervezet tagjai és partnerszervezeteik is részt vettek a képzésen ezért kiváló csapat- és közösségépítésre is lehetőséget nyújtott az adott rendezvény.  A diákok szakmai fejlődése érdekében elengedhetetlenek az ehhez hasonló képzések, s mivel egy sikeres projektet valósíthattunk meg, ezért a terveink között szerepel, hogy hasonló Academic English képzéseket tartsunk a jövőben is.

 

2019. augusztus 28-31. között került megrendezésre a IV. Kárpátaljai Nyári Egyetem (KNYE), a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) és a Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezetének (MD) köszönhetően a magyar határtól néhány kilométerre fekvő Tiszapéterfalván. 2018 nyarán a Magyar Ifjúsági Konferencia párkányi közgyűléséről hazafele tartva Fazekas Andrea (az MD jelenlegi alelnöke és a KMDFKSZ tiszteletbeli alelnöke) fejében született meg egy gondolat, hogy miért is ne indíthatnánk újra ezt a fantasztikus programot, amely 2019. áprilisában a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület által támogatásra talált, így a rendezvény fővédnökének dr. Bajkai István országgyűlési képviselőt kértük fel. Ekkor már tudtuk, hogy nehéz megpróbáltatás előtt állunk, hiszen 11 év kihagyás után nem könnyű egy programot újjáéleszteni. Szerencsére a két szervezet szakmai tapasztalata és gyakorlati munkája beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A IV. KNYE-en több mint 120 résztvevő volt jelen. Fontos megjegyezni, hogy minden nap érkeztek új látogatók (résztvevők és előadók), akik a nap folyamán az aktuális témában adtak elő vagy vettek részt, mint hallgatók, így napi 80-100 fiatal töltötte be a Tiszapéterfalvi Református Líceum és a helyi Csárda Park és Hotel otthonát.

A rendezvény minden egyes napja különböző tematikára volt építve, ennek függvényében teret kapott az oktatás- és ifjúságpolitika, a tudomány, az „ép testben ép lélek” bélyeggel ellátott sportnap, illetve a művészet. Több mint 40 előadó tartott előadást a IV. Kárpátaljai Nyári Egyetemen.

Az első nap az oktatás- és ifjúságpolitika témájára épült. A hivatalos megnyitót követően Nehézségek és lehetőségek: fiatalnak lenni a Kárpát-medencében címmel kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt a fiatalok. Ezt követően az Oktatási Hivatal Életpálya-építés a felsőoktatásban c. előadásának lehettünk fültanúi, melyet a rendezvényen résztvevő ifjúsági szervezetek workshop-ja követett (közel 10 ifjúsági szervezet állított standot). A rendezvény első napját egy fantasztikus vacsorával, a Parászka Pincészet borkóstolójával és a Sodró Együttes zenészeivel és táncosaival zártuk a helyi Csárdában.

A második napon a tudomány világába nyerhettünk betekintést. Mindamellett, hogy kémia, fizika, történelem előadásokat hallgathattunk, figyelemmel kísérhettünk ökológiai válsággal-, kávéval-, publikálással-, illetve kárpátaljai szociális kutatásokkal kapcsolatos előadásokat is. Késő délután csapatépítő játékokkal, karaoke-esttel és just dance-el színesítettük a nyári egyetem második napjának palettáját.

Pénteken az Ép testben ép lélek című sportnapunk váltotta fel a tudományt, ahol a lélek dolgaival kapcsolatos pszichológiai előadásoknak lehettünk a szem-, és fültanúi. Ebéd után az előadók elénk tárták élményeiket, amik a hegymászás és trekking túra folyamán érték őket. Gyakorlatban önvédelmi gyorstalpalót kaptunk, eveztünk a Tiszán, és kipróbáltuk a slackline-t. Ezt követően már ízletes ételek készültek a bográcsokban, hiszen egy regionális bográcsfőző-versennyel készültünk a fiataloknak, melyet egy stand-up fellépés koronázott meg. Természetesen még korai volt a lefekvés, így egy meglepetés programmal készültünk a résztvevőknek és vendégeknek, amely Éjszakai kalandtúra volt. A helyi „vidámparkban” különböző esti ügyességi játékokban vehettek részt a csapatok, amelynek érdekességét növelte, hogy a megállóhelyek fáklyákkal voltak kivilágítva. 

A negyedik napon a művészetre összpontosítottunk, így a nyári egyetemistáknak lehetősége nyílt kézműves foglalkozásokon (szappan- és ékszerkészítés) és irodalmi előadásokon részt venniük. A kárpátaljai magyar média képviselőivel egy izgalmas kerekasztal-beszélgetéssel, A sátán fattya c. filmvetítéssel, s azt követően egy tartalmas eszmecserével és egy élménydús zenés-táncos mulatsággal zártuk a IV. Kárpátaljai Nyári Egyetemet.

A rendezvényt kiemelten támogatták: a Magyar Ifjúsági Konferencia, a Rákóczi Szövetség, a KÁRPÁTIKUM Alapítvány, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Parászka Pincészet, az EKO Service. Együttműködő partnereink: a Szépirodalmi Figyelő, a Fiatal Írók Szövetsége, az Új Nemzedék ungvári Közösségi Tér, a Játszótér Alapítvány, Michael Rich, a SVITLO Films, MIKLOV és PHOTO DOM. Médiapartnereink: Kárpátalja Hetilap, Kárpáti Igaz Szó, Kárpátalja.ma, TV21 Ungvár.