„Újraindítás – megújulás” mottóval hirdették meg az első Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetemet. A szervezők a Szabadegyetem megszervezése révén gondoskodtak arról, hogy a koronavírus-járvány ne szabjon gátat a politikai párbeszédnek, a nemzetben való és Kárpát-medencei együtt gondolkodásnak.

A Szabadegyetem a hagyományosan Tusnádfürdőn (Erdély) megrendezésre kerülő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, valamint a Felsőszinevéri (Kárpátalja) Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem rendezvényeket kívánta pótolni. Az eseménynek a Sátoraljaújhelyen található Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényköszpont adott otthont és 2021. július 21-25. között a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a romániai Magyar Ifjúsági Tanács, valamint a budapesti székhelyű Magyar Ifjúsági Konferencia társszervezésében került megrendezésre.

A Szabadegyetem hivatalos megnyitójára július 22-én került sor, ahol Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy „nemcsak mi, magyarok találkozunk itt, hanem itt találkoznak a Kárpát-medencében élők nyelvei is”. A nap folyamán több panelben zajló eszmecseréken szó volt a nemzeti kisebbségvédelemről, valamint a gazdaság újraindításáról a Kárpát-medence és Európa vonatkozásában. A második napon a határon túli területeken működő magyar pártok elnökei nyújtottak betekintést saját országukban zajló, s nemzeti kisebbségként megélt harcaikról, valamint a magyarországi pártok álláspontjaikat ismertették a nemzet és szuverenitás témakörében. Mindezen túl a Kárpát-medencei felsőoktatás újratervezéséről is szó esett. A harmadik nap fókuszában a kereszténydemokrácia és keresztyéni megújulás állt.

A politikai vonatkozású panelbeszélgetéseken túl a magyar kultúra és hagyományok vonala is hangsúlyt kapott. Párhuzamosan a közéleti eszmecserékkel a résztvevők a rendezvény ideje alatt hallhattak a magyar kultúra egységéről, a magyar kultúra jövőjéről, irányairól és perspektíváiról, valamint olyan előadásokon vehettek részt többek között, mint Csoóri Sándor – Párbeszéd a sötétben, Pilinszky és én. Továbbá a Hagyományok Háza támogatásával külön kialakított Népzenei udvar programjai között a népzenei koncerteken, néptánc oktatáson, táncházon és hajnalig tartó nótázás bekapcsolódására volt lehetőségük a résztvevőknek. Mindezeken túl pedig az esti hangulat alapját olyan magyar zenekarok adták, mint az Aurevoir, a Bagossy Brothers Company, a Szabó Balázs Bandája és az Intim Torna Illegál.

Szervezetünk tagjai a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) meghívásának köszönhetően vehetett részt a rendezvényen. A Szabadegyetem programsorozatán túl a MIK saját képzést szervezett a rendezvény délutáni óráiban, ahol többek között a szervezeti kultúra kialakításáról, stratégia alkotásról, brandingről, kommunikációról és marketingről is szó esett. Ezúton is szeretnénk megköszönni az újonnan szerzett hasznos és érdekes tudást, valamint MIK támogatását. A Kárpát-medencei Nyár Szabadegyetem valóban az újrakezdésről szóló közös gondolkodás helyszínéül szolgált a magyar nemzet számára.

Képek: Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány