Július 22-én elindult a Momentum Doctorandus (MD) és a Scientia Denique (SD) tudományos folyóirat új közös podcast műsora, az IQool. Ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő programsorozatunk célja az, hogy a hallgatóság számára egy olyan élő beszélgetős műsort kínáljunk, amely során szakmájukban eredményes fiatal kutatókat ismerhetnek meg. A kutatók életpályájának, kutatási területeik bemutatását azért tartjuk fontosnak, mert ez inspirációul szolgálhat a fiatalabb generáció számára későbbi esetleges karrierválasztásuk során. Továbbá, napjainkban aktuális, mind a tudományos, mind pedig a közéleti diskurzusban felmerülő témák kapcsán szeretnénk megszólaltatni vendégeinket, akik szakértelmükkel gyakorlati tanácsokat vagy megfontolandó perspektívákat tudnak kínálni az érdeklődők számára.

Első adásunk vendégei dr. Horváth Bálint, a Holland Királyság Nagykövetségének regionális körforgásos gazdasági szakértője, és dr. Szanyi Szabolcs, a Debreceni Egyetem Növényvédelmi Intézetének adjunktusa, valamint a PAPILIO Természetvédelmi Egyesület elnöke voltak. Velük Turányi Tatjána, a Scientia Denique főszerkesztője beszélgetett többek között természet- és környezetvédelmi perspektívákról, fenntartható fejlődésről, valamint a körforgásos gazdaságról. A forgatás helyszínét a Kárpátaljai Szövetség biztosította.

Az adás teljes terjedelmében visszanézhető Facebookon.

Amellett, hogy betekintést nyerhettünk abba, hogyan lesz valakiből elhivatott biológus vagy gazdasági szakértő, arról is meggyőződhettünk, hogy vendégeink munkájuk révén nagyban hozzájárulnak természeti kincseink megóvásához, illetve a kisebb ökológiai lábnyommal bíró gazdasági tevékenység elősegítéséhez.
Reméljük, hogy sikerült felkeltenünk az érdeklődést a fenti témák iránt. Egy kis útmutatót itt hagyunk még, hogy aki szeretné, részletesebben is megismerhesse a tegnap elhangzottakkal kapcsolatos tevékenységeket.
Az egyesület számos izgalmas programot bonyolít le az év során, amelyek révén közelebb kerülhetünk a természethez és fontos ismereteket szerezhetünk a minket közvetlenül körbevevő ökoszisztémáról, annak helyzetéről és védelméről. Továbbá, ajánljuk figyelmetekbe az egyesület applikációját, amely letölthető a Play Store-ból.
Itt naprakész információkat kaphattok az éppen aktuális körforgásos gazdasággal kapcsolatos projektekről, előadásokról.
Ha pedig a hulladékmentes élet módszereivel szeretnétek jobban megismerkedni, ajánljuk a Humusz Szövetségoldalát.
Az IQool következő adására terveink szerint augusztus 25-én kerül sor. Tartsatok velünk.