Megújult a Kárpátaljai Tudományos Adatbank
2014 decemberében indult útjára a Kárpátaljai Tudományos Adatbank. A Momentum Doctorandus (MD) kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet által életre hívott adatbázis célja, hogy összegyűjtse és elérhetővé tegye a kárpátaljai magyar tudományos élet eredményeit. Az idő múlásával a honlap elavulttá vált, így a szervezet tagjai elhatározták, korszerűsítik, új arculattal felhasználóbaráttá alakítják át. Az adatbank a karpataljaiadatbank.com címen érhető el.
– A Kárpátaljai Tudományos Adatbank jelenleg három fő területre összpontosít – jegyezte meg Benedek Viktória, az MD egyik alelnöke. – Az egyik fő pillére a Kárpátaljával kapcsolatos elektronikus könyvek. Eddig az adatbázisba már 2014–2015 során felkerült kötetek találhatóak meg a honlapon, azonban több kárpátaljai vagy Kárpátaljával foglalkozó intézménnyel is felvettük a kapcsolatot az adatbázis bővítése érdekében.
A másik alappillére a kárpátaljai magyar kutatók tudományos értekezéseinek gyűjteménye, így az oldalon fellelhető tanulmányok a doktori munka megírása előtt álló fiatal hallgatók segítségére lehetnek, azáltal, hogy megismerhetik más kárpátaljai kutatók munkáit.
A harmadik alappillér pedig a kárpátaljai magyar doktoranduszok, fiatal kutatók adatbázisa, ahol is lehetőséget biztosítunk minden kárpátaljai magyar doktorandusz és kutató számára, hogy bemutatkozhasson oldalunkon. A támogatás egyelőre csak egy szűkebb adattár létrehozását tette lehetővé, amit a jövőben folyamatosan bővíteni akarunk – fejtette ki az alelnök.
– Első és legfontosabb feladatunk az volt, hogy a régi weboldalon fellelhető tanulmányokat, disszertációkat, kiadványokat és minden más tartalmat átköltöztessünk az új portálra – emelte ki Bence Norbert, az MD alelnöke. – Szakemberek segítségével az adatbanknak modern, fiatalos kinézete lett, továbbá új, kereső funkcióval is bővült. Ezentúl az érdeklődők a Bibliográfia és Disszertációk menüpontra kattintva cím, név (szerző, szerkesztő) és a kiadási évszám megadásával sokkal könnyebben rálelhetnek a keresett írásra. A Kutatók menüponton belül pedig név, tudományterület és szakterület megadásával találhatnak rá kutatóink bemutatkozásaira. Fontos kiemelnünk, hogy nemcsak a fiatal kutatókra összpontosítunk, bár első körben őket kerestük meg a honlap fejlesztése során.
Több mint száz személynek küldtünk ki felhívást arról, hogy az adatbank újraindult, és csatlakozhatnak a honlapon szereplő kutatókhoz.
Aki nem kapott meghívást, az bátran felkereshet bennünket a e-mail címen. A cél, hogy összefogjuk, megismertessük egymással a kárpátaljai tudományos élet szereplőit és egy folyamatosan karbantartott adatbázist működtessünk, ahol bárki megtalálja azt, amit keres – foglalta össze az alelnök.
A Kárpátaljai Tudományos Adatbank a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával újult meg.
Forrás: KISZó