Tag Archive for: MIVIT

A Magyar Ifjak Világtalálkozója (MIVIT) nyolcadik alkalommal került megrendezésre  2022. augusztus 1-7. között, ezúttal Balatonakalin.

A találkozó célja nem kevesebb, minthogy a Kárpát-medencében és azon túl, a diaszpórákban élő magyar fiatalok egy programokkal tarkított nyáritábor keretein belül megismerjék egymás népszokásait, gasztronómiáját, hagyományait, és mindezt nem máshol, mint az anyaországban. A rendezvényen 26 kárpátaljai magyar fiatal vett részt 5 szervezet képviseletében – köztük a Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet is.

Az idei találkozónak a balatonakali Nagykőrösi Diáktábor adott otthont, ide érkeztünk meg a rendezvény első napján, amely már az esti órákban megkezdődött. A résztvevőket Ács Tibor, a MIVIT főszervezője köszöntötte az első nap estéjén, amelyet egy eligazítás követett. Másnap kezdetét vette a Balatonfelvidéki körutazás, amelynek első megállója Veszprém volt, ahol Árpádkori sétát tehettünk a Séd folyó völgyében. Ebéd után a Tihanyi Bencés Apátságba látogattunk, majd a „magyar tenger” partján maradva csodálatos kilátással borkóstolóra invitált az aszófői Kecze Pincészet.

A találkozó harmadik napján ellátogattunk a Szigligeti várba, délután pedig a Tapolcai Tavasbarlangban csónakáztunk. Végül pedig a Balatonon naplementés sétahajózáson vettünk részt zárásként.

A találkozó hagyományaihoz híven a negyedik nap a sport jegyében telt. A lányoknak strandröplabda, a fiúknak pedig labdarugó versenyt szerveztek. Büszkén mondhatom, hogy a kárpátaljai fiatalok idén is megállták a helyüket, hiszen a lányok ezüstérmesek, míg a fiúk aranyérmesek lettek.

A délután során megkezdődött a „nagy közös főzés”, amelyet Rácz Túrkevei Lajos mesterszakács idén is megalapozott ízeivel. A gasztronómia jegyében valamennyi régióból érkezett fiatal bemutatta otthoni ételkülönlegességet, ételkúlturáját. Az erdélyiek kolbászt, a Partiumból érkezők pedig miccset sütöttek, míg a felvidékiek sztrapacskát készítettek. A kárpátaljai fiatalok pedig idén zakuszkával kedveskedtek a találkozó fiataljainak. Ezzel párhuzamosan Jancsó Zoltán és Nikodém Mónika festőművészek tartottak festő kurzust, amely során idén vászontáskákra alkothattunk. Idén is megszervezésre került a népi játszótér verseny a Mosolyudvar segítségével. Végül a MIVIT résztvevői az aktív napot egy kis agytornával zárták, Bence Norbert, a szervezetünk alelnöke egy nem mindennapi kvízestet vezényelt le.

Másnap ünnepélyesen is megrendezésre került a MIVIT Konferencia. A résztvevőket köszöntötte Dr. Fazekas Sándor, országgyűlési képviselő, Koncz Imre, Balatonakali Polgármestere és Dr. Ács Zoltán, a Meditop Gyógyszeripari Kft. ügyvezető igazgatója. A hivatalos köszöntők után azok a fiatalok, akik valamilyen szervezetet vagy egyesületet képviseltek, aláírták a hagyománnyá vált Részvételi Nyilatkozatot. A konferencia végén Ács Tibor kihirdette a sportesemények, a népi játékok, illetve a kvízest győzteseit, akik értékes díjakkal gazdagodtak.

A délután folyamán ellátogattunk a közelben megrendezésre kerülő „Kőfesztre”, ahol Boka Gábor egyszemélyes színházában –  Petőfi Sándor: János vitéz c. előadását tekintettük meg. Az est hajnalig tartó zenés-táncos mulatsággal zárult.

A szombati nap a fakultatív programok jegyében telt, leginkább a strandon hűsöltek a fiatalok.

A VIII. Magyar Ifjak Világtalálkozóját a Tihanyi Bencés  Apátságban misével zártuk.

Köszönettel tartozunk Ács Tibornak, a MIVIT főszervezőjének, aki rendíthetetlenül segített abban, hogy részt tudjunk venni a találkozón.

Reméljük, jövőre újra találkozunk!

Képek: MIVIT

 

A Magyar Ifjak Világtalálkozója (MIVIT) került megrendezésre immár hetedik alkalommal 2021. július 5-11. között, ezúttal Karcagon. A találkozó célja nem kevesebb, minthogy a Kárpát-medencében és azon túl élő magyar fiatalok egy fesztivál keretein belül megismerjék egymás népszokásait, gasztronómiáját, hagyományait, és mindezt nem máshol, mint az anyaországban. A rendezvényen 20 kárpátaljai magyar fiatal vett részt 4 szervezet képviseletében – köztük a Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet is.

Az idei találkozónak a karcagi Akácliget Gyógy- és Strandfürdő adott otthont, ide érkeztünk meg a rendezvény első napján, amely már az esti órákban megkezdődött. A résztvevőket Ács Tibor, a MIVIT főszervezője köszöntötte és tartott eligazítást. Másnap belevetettük magunkat a programkavalkádba: kezdetét vette a „Nagykunság szívében” való utazás, amelynek első megállója a Hortobágyi Nemzeti Park volt. Lovasszekereken utaztunk a pusztában és mondanom sem kell, szinte mindenki ámult a helyi betyárok csikóbemutatóján. Ezt követően egy fantasztikus ebédben lehetett részünk a Hortobágyi Nagy csárdában, majd meglátogattuk a helyi Vadasparkot.

A találkozó harmadik napján sem tétlenkedtünk: ellátogattunk Kenderesre Vitéz nagybányai Horthy Miklós szülővárosába. Hamisíthatatlan történelmi utazásban lehetett részünk, az alföldi tájon megbújó kenderesi kúria egykoron a Károlyi, a Haller, később a Halasy család uradalmához tartozott, ezután képezte a nagybányai Horthy família tulajdonát. Kenderesen látható a Horthy Kripta, s nem utolsó sorban a helyi Tengerészeti Kiállítóterem és annak minden gyűjteménye. Az ebédet a kunhegyesi Betyár Csárdában fogyasztottuk el, ahol erőt nyerve elindultunk a tiszaderzsi kenutúrára. Igazi kalandtúrába csöppentünk, hiszen mindamellett, hogy közel 10 kilométert eveztünk (négyes kenuban vagy tíz fős sárkányhajón, kinek mi jutott), volt, hogy a vízen egy sással két oldalról körbevett ösvényen keresztül is át kellett vergődnünk magunkat a kenukkal.

Bár a találkozó egy napján sem tespedtünk a negyedik egy igazán sportos napra sikeredett: reggeli után felkerestük Karcag nevezetességeit, majd a lányoknak kosárlabda, a fiúknak pedig labdarugó versenyt szerveztek. Büszkén mondhatom, hogy a kárpátaljai fiatalok itt is megállták a helyüket – mind a két sportágban megszerezték az első helyezést. A MIVIT résztvevői az aktív napot egy kis agytornával zárták, Bence Norbert, a szervezetünk alelnöke egy nem mindennapi kvízestet vezényelt le.

Másnap ünnepélyesen is megrendezésre került a MIVIT Konferencia. Dr. Fazekas Sándor, volt földművelésügyi miniszter és Szepesi Tibor, Karcag polgármesterének köszöntő beszéde utána azok a fiatalok, akik valamilyen szervezetet vagy egyesületet képviseltek, aláírták a hagyománnyá vált Részvételi Nyilatkozatot. Ács Tibor kihirdette a sportesemények, illetve a kvízest győzteseit, akik értékes díjakkal gazdagodtak. A konferencia Bimba Brigitta doktorandusz hallgató előadásával ért véget, Nemzedékek traumája – beszélgetések a szovjet fogságról címmel. Egy kis szusszanás után belevetettük magunkat a gasztronómia világába: ahol megkóstolhattuk a spanyolországi fiatalok által készített ínyencségeket, Rácz Túrkevei Lajos mesterszakács fantasztikus tárkonyos ragulevesét, az erdélyi lányok pompás fánkjait és a fiúk által grillen sütött miccsét. A kárpátaljai fiatalok pedig, nem mással, mint saslikkal kedveskedtek a találkozó fiataljainak. A közös főzéssel párhuzamosan az erdélyi Nagykürt 1995 Fúvósegyesület koncertjét élvezhettük, de volt népi táncház és művészi vágyaikat is kiélhették a fiatalok, lehetőség volt Jancsó Zoltán festőművésszel közösen alkotni. A pénteki nap közös énekléssel és táncolással ért véget.

A találkozó utolsó napján több mint 20 féle népi fajátékkal készítettek játszóteret a Mosolyudvar vezetői, ezek közül sok volt az ügyességi játék. A továbbiakban szabad program következett: kiélvezhettük az élményfürdőt, a fedett úszómedencét és szaunát, de voltak, akik társasjátékkal foglalták el magukat. Az est hajnalig tartó zenés-táncos mulatsággal zárult.

A VII. Magyar Ifjak Világtalálkozóját a helyi református templomban istentisztelettel zártuk.

Köszönettel tartozunk Ács Tibornak, a MIVIT főszervezőjének, aki rendíthetetlenül segített abban, hogy részt tudjunk venni a találkozón; Magyarország Ungvári Főkonzulátusának, hogy anyagi támogatásukkal hozzájárultak 16 fiatal utazási költségeihez; Dr. Berzéky József, szülész főorvosnak, hogy segített a rendezvény előtti szükséges védőoltásban; Bodrog Lászlónak, a Kárpátalja Ház szakmai igazgatójának, hogy az oltás napján segített az utazásban, s mindazoknak akik bármilyen jelleggel hozzájárultak ahhoz, hogy idén is részt vehessünk a Magyar Ifjak Világtalálkozóján.

Reméljük, jövőre újra találkozunk!

 

Képek: MIVIT