A II. Fenyves Szabadegyetemen jártunk

Szervezetünk jó kapcsolatot ápol a Kárpát-medencei ifjúsági-, diák- és civil szervezetekkel egyaránt, ennek köszönhetően nem unatkoztunk a nyár során sem, hiszen számos rendezvényre kaptunk meghívást, így többek között a Momentum Doctorandus a dél-komáromi Fenyves Szabadegyetemen is képviseltette magát.

Az anyaországi fiatalok mellett a négy napos rendezvényen részt vettek a felvidéki, az erdélyi, a vajdasági és nem utolsó sorban a kárpátaljai fiatalok is. A rendezvény főszervezője Turi Ádám, a Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnöke volt. A külhoni résztvevőkért Mészáros János, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnöke felelt.

Augusztus 12-én hivatalosan megnyitották a Fenyves Szabadegyetemet. Köszöntőt mondott Mohay Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Fiatalokért felelős főosztályának főosztályvezetője, Proczeller Tamás a FILO (Fiatal Lokálpatrióták Egyesülete) elnöke, valamint Gubík László a Marthos Polgári Társulás vezetője. Ezt követően a meghívott ifjúsági és civil szervezetek mutatkoztak be, amely során szervezetünkről Gál Dávid tartott előadást.

A nyitó beszélgetést Észak- és Dél-Komárom polgármesterei tartották, Mgr. Keszegh Béla és dr. Molnár Attila. Az est folytatásáért az X-Faktor, valamint a Dal tehetségkutatókat megjárt Beneath My Skin együttes felelt.

Szombaton tovább folytatódtak a képzések és az előadások. Előadást tartott Dr. habil. PaedDr. Juhász György, a Selye János Egyetem rektora, Kovács Péter a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke, dr. Kupecki Nóra, az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, Simon Ádám, a H+ civil hírportál alapító főszerkesztője, Juhász Márton, Komárom korábbi főkertésze, valamint Baczkó Norbert, a Fidelitas alelnöke.

A II. Fenyves Szabadegyetem a Fiatal Lokálpatrióták Egyesülete és a Marthos Polgári Társulás által közösen megvalósított határon átnyúló CDCCE PROJECT keretein belül valósult meg.

Ezúton is köszönjük szépen a meghívást a szervezőknek, reméljük jövőre is találkozunk!

Képek: Turi Ádám