A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet csapata az elmúlt hétvégén körbe futotta a Balatont – olyan teljesítmény ez, amely egy hosszabb bejegyzést kíván. Néhány napja már kavarognak a gondolataim, de az ember örömében is nehezen talál szavakat.
Ma viszont az a megtiszteltetés ért, hogy interjút adhattam az MD a Balaton körül csapatával kapcsolatban – nem minden nap futja körbe a Balatont egy kárpátaljai csapat 😉 -, ezért reggel kimentem egy kis átmozgató futásra, hogy összeszedjem a gondolataimat.
A futás alapvetően egyéni sportág, sokszor magányos, az egyéni teljesítmény áll fókuszban, a versenyeken résztvevő hobbifutók pedig rendszerint magukkal versenyeznek, feszegetve a fizikai és szellemi teljesítmény képességük határait. És akkor itt az NN Ultrabalaton versenye, ahol 7-13 fős csapatok váltóban is teljesíthetik a 211 km-es távot, ahol a csapaton van a hangsúly, az egyén pedig háttérbe szorul. Nem titok, hogy szenvedélyes futó vagyok, a férjemmel számtalan futóversenyen vettünk már részt, az UB-val is kacérkodtunk egy ideje, mígnem tavaly toboroztunk egy csapatot és körbe futottuk a Balatont. Ez a verseny annyira jól sikerült, hogy nem is volt kérdés: idén is indulunk! A 4 éves MD elnökségem alatt néhányszor már gondoltam rá, hogy csapatépítőnek jó lenne egy váltó futóverseny, de nem szerettem volna a saját hobbim ráerőltetni senkire, viszont a tavalyi sikereken felbuzdulva, amikor elkezdtük tervezni az idei rendezvényeket, szóba jött a már hagyományos csapatépítő hétvége, ekkor vetettem fel, mi lenne, ha az MD saját csapattal indulna? A szakmai és szervezési részét koordinálom, a többieknek „csak” fel kell készülni egy 5-10 km-es táv teljesítésére, amiben természetesen szintén segítek. Fel voltam készülve az elutasításra, de szerencsére lelkesen álltak hozzá az MD tagok 🙂 Meg is hirdettük az eseményt az MD tagjai között még szeptember elején, azért ilyen korán, mert az UB versenyre való nevezés szeptember 19-én 19 óra 19 perckor nyílt meg és néhány perc alatt be is telt (Magyarország legnépszerűbb futóversenyére a nevezés létszáma mindössze 2 perc alatt betelt, a nevezések lezárását követően több, mint 700 csapat került várólistára, így is több mint 27 ezren álltunk rajthoz!). Mi sem késlekedtünk a nevezés idején, ahogy megnyílt a regisztráció rutinosan seperc alatt beneveztünk. A nevezést követően megnéztük a szakaszokat, felosztottuk, köridőt kalkuláltunk a csapattagok vállat km-ei és megadott sebessége alapján, ami végül 21 óra 5 perc lett, ezután már „csak a felkészülés maradt”. Természetesen nálunk is voltak olyan csapattagok, akik időközben lemondták, mert végül nem tudtak részt venni a versenyen, addigra többen jelezték, hogy szívesen csatlakoznának a csapathoz, így nem volt nehéz a helyükre csapattársat találni. A verseny közeledtével mindenki egyre lelkesebben edzett, egy Strava csoportot is létrehoztunk, hogy lássuk, ki mennyit fut, a heti összesítőket is gyűjtögettük, tanácsot adtunk, motiváltunk. Volt olyan csapattagunk, aki márciusban ugrott be valaki helyett, és addig egyáltalán nem futott, de néhány hét alatt felkészült, hogy teljesítse a vállalt távot és élete első futóversenyét. Sőt, még a verseny előtt 2 nappal is volt izgalom, ugyanis sérülés miatt helyettesíteni kellett az egyik társunkat. A verseny napját pedig megelőzte egy szervezeti közgyűlés és tisztújítás is (csak hogy legyen még szervezés és logisztika, illetve más miatt is izgulni kelljen 😉 ). Mondanom sem kell, nem kevés izgalommal telve szombat reggel 9 óra 20 perckor rajtolt el a csapatunk Balatonfüredről és másnap reggel megkerülve a magyar tengert, az utolsó 3,8 km-es szakaszt együtt teljesítve: 5 óra 9 perckor ért célba az MD csapata.
Mérhetetlenül büszke vagyok a csapattársaimra! Felemelő volt látni azt, ahogy egy CSAPATKÉNT, mindenki a maximumot teljesítve futja le az adott távját, legyőzve az emelkedőket, a rossz aszfaltos járdát, az esőt, a szelet, a napsütést, a sötétséget, a hideget, a kialvatlanságot, a fáradságot, az egot… És még hajnalban is ugrálva és kiabálva vártuk a váltó pontnál a beérkező futónkat és buzdítva indítottuk szakaszára a következő csapattagunkat (ez nem minden csapatnál volt így, amire külön büszke vagyok). A tervezett időnél majd másfél órával korábban, 19 óra 51 perc alatt (5:40-es átlag tempóval!), a napfelkeltével egyszerre egy csapatként mosolyogva értünk célba. Olyan élmény volt ez, amit sosem felejtünk el! Csak remélni tudom, hogy olyan motivációt adott ez mindenkinek, amivel folytatják a futást, és jövőre újra a rajthoz áll a csapat! Mivel MD csapatépítő hétvége volt, voltak olyanok is velünk, akik nem futottak, ők egy ideig kísértek minket és szurkoltak a váltópontoknál. Az ő lelkesítésük is kellett, hogy sikeresen teljesíteni tudjuk a csak egy kört a Balaton körül 🙂 Kiemelném, hogy közülük is van már olyan, aki kedvet kapott, hogy jövőre vállaljon egy szakaszt 🙂
És hogy mi köze van a futásnak a doktoranduszokhoz? A futás motivációt ad a hétköznapokhoz is, megerősít minket abban, hogy jobbak lehetünk bármiben, amit csinálunk és a kitűzött célokért még jobban tudunk küzdeni. A sport nem mellesleg hozzájárul az egészséges élethez, és itt nem csak a fizikai, de a szellemi egészségre is gondolok. Doktoranduszként, kutatóként a sok ülőmunka mellett elengedhetetlen a mozgás, egy-egy ilyen verseny pedig olyan motivációt tud adni, ami utána még nagyobb lelkesedéssel lehet folytatni a megkezdett munkát.
Köszönöm, hogy a Momentum Doctorandus tagja lehettem, a bizalmatokat, hogy vezethettem a kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezetét. Az MD elnöki időszakomat nem is zárhattam volna szebben, mint ezzel az eseménnyel, ezért nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a hétvégi rendezvény sikeréhez! Köszönöm, hogy ennek a fantasztikus csapatnak lehettem a tagja, remélem, a jövőben is osztotok még rám szakaszt.
Baráti üdvözlettel,
Fazekas Andrea,
az MD leköszönő elnöke
