Tag Archive for: csapat

Kedves Tagjaink!

A tavalyi év pozitív példáját követve 2026 tavaszán is csapatépítő MD hétvégét szervezünk, amelynek keretében az MD csapatban futja körbe a Balatont! Mindösszesen egy 211 km-es körről van szó, ami csapatban gyerekjáték és nagyszerű közösségi élmény. 😊

A 2026-os XX. Ultrabalton időpontja: 2026. április 24-26. Rajt és célba érkezés helye: Balatonfüred.

Terveink szerint Balatonfüreden lenne a szállásunk, illetve maga a csapatépítőnk bázisa. A rendezvényen nemcsak futók vehetnek részt, hanem lelkes támogatóink is, akik szurkolnak nekünk a váltópontokon 😊

A versenytáv 56 szakaszra van felosztva, amelyet a csapattagoknak egymást váltva, folyamatosan kell teljesíteni. 2025-ben 19 óra 51 perc alatt futottuk körbe a Balatont, tehát jövőre ez a minimum. 🙂 A tapasztalataink alapján, ezt akkor a legegyszerűbb logisztikailag megtervezni, ha egy kisbuszban van a csapat és egy valaki értelemszerűen mindig fut. A legrövidebb teljesítendő szakasz 10 km, ami elegendő időt biztosít a csapat számára, hogy a kisbusszal időben elérje a következő váltópontot. Természetesen egy szuszra lehet többet is vállalni, illetve több szakasz is teljesíthető.

Időnk még mint a tenger, tehát egy 10 km-es szakaszra bárki fel tud készülni, olyan is, aki eddig nem igazán húzott futócipőt. Minden segítséget megadunk a felkészüléshez, csak egy kis kitartás kell hozzá és egy kis bátorság. 😊

A korai felhívás oka: 10-13 fős csapatban tudunk nevezni, amelynek nevezési határideje 2025. szeptember 20., tehát mielőbb szükségünk lenne a csapatlétszámra (a rajtig változhat a csapat összetétele, csak a létszám fontos, ha valaki időközben nem tud jönni, nem kell megijedni, helyettesítésre van lehetőség).

A szervezet állja a nevezési díjat, a szállást és az ellátást (szállást és ellátást azoknak is, akik nem futnak majd).

Ha felkeltette a figyelmedet ez az MD-s esemény, akkor keressetek minket bátran a részletekkel, tapasztalatokkal, egyéb tudnivalókkal kapcsolatban (Fb-on vagy e-mailben).

A versenyről itt is olvashattok: https://ultrabalaton.hu/nnultrabalaton/az-ultrabalatonrol/

A tavalyi futásunkról készült bejegyzést itt találjátok.

Várjuk a bátor jelentkezőket Kárpátalja egyetlen csapatába, ami már futva megkerülte a Balatont! Amit garantálni tudunk: fantasztikus közös élmény, a legjobb futócsapat, támogató csapattársak, érem és fülig érő mosoly a célban!

Azok jelentkezését is várjuk, akik szurkolóként jönnének, nekik is szervezünk programot arra az időre, amíg a többiek futnak 😊 Jelezzétek azt is, ha a párotokat/barátotokat/családtagotokat hoznátok (ők is futhatnak, illetve van biciklis kísérő lehetőség is).

Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 10. 18:00

https://forms.gle/HEdP6XyQwBEzWNu39

Baráti üdvözlettel, 

a Momentum Doctorandus csapata

 

A rendezvény a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásának jóvoltából kerül megszervezésre.

Fotó: Momentum Doctorandus

A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet csapata az elmúlt hétvégén körbe futotta a Balatont – olyan teljesítmény ez, amely egy hosszabb bejegyzést kíván. Néhány napja már kavarognak a gondolataim, de az ember örömében is nehezen talál szavakat.

Ma viszont az a megtiszteltetés ért, hogy interjút adhattam az MD a Balaton körül csapatával kapcsolatban – nem minden nap futja körbe a Balatont egy kárpátaljai csapat 😉 -, ezért reggel kimentem egy kis átmozgató futásra, hogy összeszedjem a gondolataimat.

A futás alapvetően egyéni sportág, sokszor magányos, az egyéni teljesítmény áll fókuszban, a versenyeken résztvevő hobbifutók pedig rendszerint magukkal versenyeznek, feszegetve a fizikai és szellemi teljesítmény képességük határait. És akkor itt az NN Ultrabalaton versenye, ahol 7-13 fős csapatok váltóban is teljesíthetik a 211 km-es távot, ahol a csapaton van a hangsúly, az egyén pedig háttérbe szorul. Nem titok, hogy szenvedélyes futó vagyok, a férjemmel számtalan futóversenyen vettünk már részt, az UB-val is kacérkodtunk egy ideje, mígnem tavaly toboroztunk egy csapatot és körbe futottuk a Balatont. Ez a verseny annyira jól sikerült, hogy nem is volt kérdés: idén is indulunk! A 4 éves MD elnökségem alatt néhányszor már gondoltam rá, hogy csapatépítőnek jó lenne egy váltó futóverseny, de nem szerettem volna a saját hobbim ráerőltetni senkire, viszont a tavalyi sikereken felbuzdulva, amikor elkezdtük tervezni az idei rendezvényeket, szóba jött a már hagyományos csapatépítő hétvége, ekkor vetettem fel, mi lenne, ha az MD saját csapattal indulna? A szakmai és szervezési részét koordinálom, a többieknek „csak” fel kell készülni egy 5-10 km-es táv teljesítésére, amiben természetesen szintén segítek. Fel voltam készülve az elutasításra, de szerencsére lelkesen álltak hozzá az MD tagok 🙂 Meg is hirdettük az eseményt az MD tagjai között még szeptember elején, azért ilyen korán, mert az UB versenyre való nevezés szeptember 19-én 19 óra 19 perckor nyílt meg és néhány perc alatt be is telt (Magyarország legnépszerűbb futóversenyére a nevezés létszáma mindössze 2 perc alatt betelt, a nevezések lezárását követően több, mint 700 csapat került várólistára, így is több mint 27 ezren álltunk rajthoz!). Mi sem késlekedtünk a nevezés idején, ahogy megnyílt a regisztráció rutinosan seperc alatt beneveztünk. A nevezést követően megnéztük a szakaszokat, felosztottuk, köridőt kalkuláltunk a csapattagok vállat km-ei és megadott sebessége alapján, ami végül 21 óra 5 perc lett, ezután már „csak a felkészülés maradt”. Természetesen nálunk is voltak olyan csapattagok, akik időközben lemondták, mert végül nem tudtak részt venni a versenyen, addigra többen jelezték, hogy szívesen csatlakoznának a csapathoz, így nem volt nehéz a helyükre csapattársat találni. A verseny közeledtével mindenki egyre lelkesebben edzett, egy Strava csoportot is létrehoztunk, hogy lássuk, ki mennyit fut, a heti összesítőket is gyűjtögettük, tanácsot adtunk, motiváltunk. Volt olyan csapattagunk, aki márciusban ugrott be valaki helyett, és addig egyáltalán nem futott, de néhány hét alatt felkészült, hogy teljesítse a vállalt távot és élete első futóversenyét. Sőt, még a verseny előtt 2 nappal is volt izgalom, ugyanis sérülés miatt helyettesíteni kellett az egyik társunkat. A verseny napját pedig megelőzte egy szervezeti közgyűlés és tisztújítás is (csak hogy legyen még szervezés és logisztika, illetve más miatt is izgulni kelljen 😉 ). Mondanom sem kell, nem kevés izgalommal telve szombat reggel 9 óra 20 perckor rajtolt el a csapatunk Balatonfüredről és másnap reggel megkerülve a magyar tengert, az utolsó 3,8 km-es szakaszt együtt teljesítve: 5 óra 9 perckor ért célba az MD csapata.

Mérhetetlenül büszke vagyok a csapattársaimra! Felemelő volt látni azt, ahogy egy CSAPATKÉNT, mindenki a maximumot teljesítve futja le az adott távját, legyőzve az emelkedőket, a rossz aszfaltos járdát, az esőt, a szelet, a napsütést, a sötétséget, a hideget, a kialvatlanságot, a fáradságot, az egot… És még hajnalban is ugrálva és kiabálva vártuk a váltó pontnál a beérkező futónkat és buzdítva indítottuk szakaszára a következő csapattagunkat (ez nem minden csapatnál volt így, amire külön büszke vagyok). A tervezett időnél majd másfél órával korábban, 19 óra 51 perc alatt (5:40-es átlag tempóval!), a napfelkeltével egyszerre egy csapatként mosolyogva értünk célba. Olyan élmény volt ez, amit sosem felejtünk el! Csak remélni tudom, hogy olyan motivációt adott ez mindenkinek, amivel folytatják a futást, és jövőre újra a rajthoz áll a csapat! Mivel MD csapatépítő hétvége volt, voltak olyanok is velünk, akik nem futottak, ők egy ideig kísértek minket és szurkoltak a váltópontoknál. Az ő lelkesítésük is kellett, hogy sikeresen teljesíteni tudjuk a csak egy kört a Balaton körül 🙂 Kiemelném, hogy közülük is van már olyan, aki kedvet kapott, hogy jövőre vállaljon egy szakaszt 🙂

És hogy mi köze van a futásnak a doktoranduszokhoz? A futás motivációt ad a hétköznapokhoz is, megerősít minket abban, hogy jobbak lehetünk bármiben, amit csinálunk és a kitűzött célokért még jobban tudunk küzdeni. A sport nem mellesleg hozzájárul az egészséges élethez, és itt nem csak a fizikai, de a szellemi egészségre is gondolok.  Doktoranduszként, kutatóként a sok ülőmunka mellett elengedhetetlen a mozgás, egy-egy ilyen verseny pedig olyan motivációt tud adni, ami utána még nagyobb lelkesedéssel lehet folytatni a megkezdett munkát.

Köszönöm, hogy a Momentum Doctorandus tagja lehettem, a bizalmatokat, hogy vezethettem a kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezetét. Az MD elnöki időszakomat nem is zárhattam volna szebben, mint ezzel az eseménnyel, ezért nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a hétvégi rendezvény sikeréhez!  Köszönöm, hogy ennek a fantasztikus csapatnak lehettem a tagja, remélem, a jövőben is osztotok még rám szakaszt.

Baráti üdvözlettel,

Fazekas Andrea,

az MD leköszönő elnöke