Új funkcióval bővült a Kárpátaljai Tudományos Adatbank
A Kárpátaljai Tudományos Adatbank szervezetünk, a Momentum Doctorandus által gondozott adatbázis, amely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően azzal a céllal jött létre 2014-ben, hogy a kárpátaljai magyar kutatók és doktoranduszok egyéni és csoportos kutatásait, sikeres doktori védéseit és tanulmányait, valamint a régióval kapcsolatos felhalmozott tudásanyagot, digitalizált tartalmakat adatbázisba gyűjtve egy honlapon mindenki számára elérhetővé tegye.
A BGA Zrt. támogatásával 2021-ben megújult arculattal és folyamatosan bővülő tartalommal láttuk el a honlapot, 2022-ben további fejlesztéseket és módosításokat eszközöltünk, hogy egy még felhasználóbarátabb adatbankkal szolgálhassunk. Jelen honlapfejlesztésünket is a BGA Zrt. támogatta, amely segítségével ezúttal az Adatbankot egy új funkcióval bővítettük. Mostantól a felhasználóink regisztrálhatnak az Adatbank oldalára, ahol egyedül kezelhetik a már ott lévő profiljukat, frissíthetik a publikációs listájukat. A kutatók és doktoranduszok mellett bárki regisztrálhat az oldalra és szabadon tölthet fel olyan, már közkinccsé tett Kárpátaljával kapcsolatos könyvet, cikket, tanulmányt, amely még nem elérhető az Adatbankban. Azok a kutatók, akik már korábban szerepeltek az Adatbankban, automatikusan felhasználók lettek, és e-mailben kapták meg a belépési adatokat. Azok, akik most szeretnének csatlakozni az Adatbankhoz, regisztráció után feltölthetik saját bemutatkozásukat, amelynek mintája az Adatbank felületéről letölthető (Profil -> Kutatók -> Új hozzáadása -> az oldal alján elérhető).
Minden módosítást (legyen az bemutatkozás aktualizálása, vagy éppen egy új cikk, tanulmány, könyv feltöltése) az adminisztrátorok hagynak jóvá, így amennyiben a „Mentés” után a felhasználó még nem találja a bemutatkozását, vagy az újonnan feltöltött tudományos munkát, aggodalomra semmi ok, hiszen formailag ellenőrzik azokat, hogy egységesen szerepeljen az Adatbankban a már többi feltöltött tartalommal együtt.
Ezzel az új funkcióval reméljük, hogy még nagyobb segítséget tudunk nyújtani a kutatóknak, hogy hatékonyabban és gördülékenyebben végezhessék kutatói munkájukat.
Jelenleg több mint 500 Kárpátaljával kapcsolatos könyv, 1000 cikk és tanulmány, 50 disszertáció, és 50 kutató bemutatkozása érhető el a honlapon. Büszkén jelenthetjük ki, hogy Kárpátalja legnagyobb magyar tudományos adatbázisává vált a honlapunk, amely folyamatosan új tartalmakkal bővül.
A jövőben sem fogjuk pihentetni az Adatbankot, további ötleteink vannak a honlap fejlesztését és tartalmi bővítését illetően, és remélhetőleg lesz lehetőségünk azok megvalósítására is.